Igazság tétetett
Péntek délután a Nemzetközi Autómobil-szövetség (FIA) meghozta döntését, ez alapján Giancarlo Fisichella a Brazil Nagydíj győztese. Ezzel az olasz pilóta 110. Formula-1-es futamán megszerezte élete első győzelmét. Csapata, a Jordan pedig egészen különleges módon ünnepelte 200. versenyét. Olasz pilóta most nyert először Riccardo Patrese 1992-es szuzukai sikere óta.

Most már tényleg örülhet Fisichella

Most már tényleg örülhet Fisichella
I am very ’appy (nagyon boldog vagyok). Pályafutása kezdetén a boxban mindenki csak így emlegette a fiatal olaszt, mivel angoltudása igen gyenge lábakon állt, és minden kérdésre ezt a választ hallhatták tőle, mégpedig a jellegzetes olasz akcentussal. – Nagyon kínos volt, mindenre ezt válaszoltam, és igyekeztem mosolyogni – emlékszik Fisichella, aki 1996-ban egy Minardi volánjánál kezdte Formula-1-es pályafutását, ám a gyengécske autóban is felkeltette Eddie Jordan érdeklődését, akinek különleges érzéke van a nagy tehetségek felfedezéséhez (annak idején Michael Schumachernek is ő adott először lehetőséget). Az 1997-es idényt Giancarlo tehát már a sárgáknál kezdte, és összesen 20 pontot szerezve (ennél többet azóta sem sikerült elérnie) a nyolcadik helyen végzett meg az összetettben. A Német Nagydíjat kis híján meg is nyerte, ám egy gumidefekt következtében kiesett néhány körrel a cél előtt. Belgiumban, a szakadó esőben viszont már felállhatott a dobogóra, igaz csak a második fokára, de ekkor már mindenki a jövő bajnokát látta benne. A további kiugró sikerek elmaradásának oka talán az lehet, hogy 1998-tól már egy hanyatló Benettonban találjuk, ennek ellenére több második hellyel is bizonyította tehetségét (Monacóban és Montreálban). A következő évben Montreálban ismét második, s ezt az eredményt éri el a 2000-es Brazil Nagydíjon is David Coulthard kizárása miatt. 2001-ben a Benetton egy forradalmian új Renault motorral áll rajthoz, amely viszont nem illeszkedik az autóhoz, így az évad első fele csak szenvedés Fisichella számára, és sokszor csak a Minardikat, és a szintén mélyponton álló Prostokat előzi meg. A szezon második részében azonban látványosan javult az összhang motor és karosszéria között, így hatalmas meglepetésre Fisichella harmadik helyen fejezi be a Belga Nagydíjat. Az év végén a Renault megválik tőle, és visszatér Eddie Jordanhez. A Honda motor azonban nem volt versenyképes, így sorozatban három ötödik hely jelentette Fisico számára az idény legjobb eredményét. Idén már egy viszonylag erős Ford motorral hajtott anyagilag megrokkant Jordannél reménykedik abban, hogy a csapat be tudja fejezni az idényt, és legalább a középmezőnybeli tagságát meg tudja őrizni. A futamgyőzelmével hatalmas tehertől szabadult meg, és nem titkolt szándéka, hogy jövőre vagy két év múlva már egy igazán nagy csapat szerződtesse, mert végre világbajnok szeretne lenni. A szakembereken túl erre saját pilótatársai is képesnek tartják, hiszen tavaly a mezőny legjobb pilótájának választották. A hírek szerint köszönőbeszédét így kezdte: I am very ’appy.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






