Kidőltek a neves játékosok

GY. B.GY. B.
2003.04.11. 22:21
Címkék
A hét végi fordulót több fontos játékos is kénytelen lesz kihagyni a Premier League-ben ilyen-olyan sérülés miatt, és akad majd neves hiányzó a szintén most megrendezésre kerülő FA-kupa-elődöntőben is. Az egyikük az a David Beckham, aki legutóbb a Real Madrid elleni BL-negyeddöntőben lépett pályára a Manchester United színeiben, és meghúzódott az egyik térdszalagja, így Sir Alex Ferguson menedzser nagy valószínűség szerint el sem viszi a Newcastle elleni rangadóra.
Az angol válogatott csapatkapitányát ebben az esetben Ole Gunnar Solskjaer helyettesítheti a jobb szélen. Azért akad jó hír is az MU szimpatizánsai számára, Juan Sebastian Verón ugyanis felépült keresztszalag-húzódásból, és a Real ellen eltiltott Phil Neville is bevethető lesz. A Newcastle részéről a sérvvel bajlódó Gary Speed hagyja ki az összecsapást, de visszatérhet (feltehetően a kispadra) Hugo Viana és Nolberto Solano.A Liverpool Stephane Henchoz-t lesz kénytelen nélkülözni az Everton elleni városi derbin, mert a svájci bekk –annak ellenére, hogy számított rá – nem tudott felépülni vádlisérüléséből. "Stephane pénteken érkezik vissza Svájcból, de nem hiszem, hogy játékra alkalmas állapotban lesz” – nyilatkozta Gerard Houllier, a Pool menedzsere a védőjéről, akinek az MU ellen megnyert Ligakupa-döntő után egyszer már megműtötték a vádliját. Houllier egyébként Djimi Traorét, esetleg Igor Biscant jelöli majd a kezdőbe a Goodison Park-beli találkozón.Az arsenalos Robert Pires a Sheffield United elleni FA-kupa-elődöntőt lesz kénytelen kihagyni bokasérülése következtében, de Arséne Wenger, az "ágyúsok” menedzsere szerint a középpályás a Manchester United ellen szerdán esedékes bajnoki csúcsrangadón már bevethető állapotban lesz.Két érdekes átigazolási hír (pletyka?) is napvilágot látott a brit szigeteken. Az egyik, hogy a Barcelonától januárban menesztett Louis van Gaal saját maga jelentkezett a Fulhamnél azzal, hogy szívesen vállalná az év végén minden bizonnyal megüresedő edzői poszt betöltését. A londoni egyesület elnöke, Mohamed Al Fayed már korábban bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Jean Tigana edző lejáró szerződését, és bár Van Gaal állítólag nem kérne nagyobb összeget új játékosok megvásárlására, Fayednek akkor is mélyen a zsebébe kellene nyúlnia, hiszen a holland szakember sehol sem edzősködött még aprópénzért.A másik híresztelés arról szól, hogy a lisszaboni Sporting szeretné megszerezni a Tottenham csapatkapitányát, Teddy Sheringhamet. A kiváló csatár szerződése a nyáron lejár, de úgy hírlik, hogy a White Hart Lane-en csak akkor hoszszabbítanának vele, ha a csapat kijutna az európai kupaporondra, miközben a portugál óriás– Sheringham ügynöke szerint – már egy nagyon is konkrét ajánlattal rukkolt elő.Tv: a Sport1 13.15-kor egyenes adásban közvetíti a Newcastle–Manchester United találkozót
Legfrissebb hírek

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
13 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
24 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
57 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája