Takács Árpád újra a régi

L. Á.L. Á.
2003.04.15. 21:46
Címkék
Takács Árpádot végre kényeztette egy picit a sors. A BHSE fiatal tornásza a múlt esztendőben számos sérülést szenvedett, éppen ezért egyetlen viadalra sem tudott százszázalékosan felkészülni.
Saját bevallása szerint is "nyögvenyelős” szezont zárt 2002 decemberében, s éppen ezért egy kissé hitetlenül kezdte meg a felkészülést az új idényre. Aztán a múlt hét végi román nemzetközi bajnokságon megváltozott minden, Takács korláton az előkelő második helyet szerezte meg, s ennek köszönhetően ma már sokkal biztatóbbnak látja a jövőt. – Büszke vagyok a második helyemre, főként azért, mert nagyon erős mezőny gyűlt össze Ploiesti-ben – mondta Takács. – Amikor a fináléban leérkeztem a szerről, éreztem, hogy nagyon korrekt gyakorlat volt. Igaz, a pontozók kilenc egész két tizedet adtak rá, mivel csak kilenc egész hatból indították, de tudom, hogy van előrelépési lehetőségem ezen a szeren.– Ha jól tudom, az anaheimi világbajnokságra fejleszti is a korlátgyakorlatát.– Igen, egy szaltó-kiterpesztéses elemmel toldom meg az eddigi gyakorlatsort, így tíz pontból induló produkcióval utazom majd az Egyesült Államokba. Az edzéseken egyébként már gyakoroltam is ezt az elemet, és bízom benne, hogy a világbajnokságra minden összeáll.– Hány szeren készül?– Mivel egy ideje vállsérüléssel küszködöm, csak négy szeren tudok százszázalékos munkát végezni. A gyűrű és a nyújtó kivételével minden szeren keményen edzek, és szerencsére ezeknél a gyakorlatoknál nem érzem a fájdalmat. Azt hiszem, most az a fontos, hogy minél több viadalon induljak, mert szeretném visszaszerezni a versenyrutinomat.– Gondolom, a lelki egyensúlyát már helyrebillentette a román viadal.– Igen, végre azt éreztem, hogy újra a régi vagyok, és szerencsére az elveszettnek hitt önbizalmam is visszatért.
Legfrissebb hírek

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
24 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
24 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
35 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
54 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
1 órája

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
1 órája