Mindkét kapitány bízik a remek gyakorlatokban

L. Á.L. Á.
2003.04.18. 22:13
Címkék
Szombaton ismét felgyulladnak a Tornacsarnokban a fények, hiszen két héttel a sikeres magyar nemzetközi bajnokság után a szerenkénti országos bajnokságot bonyolítják le. A szövetségi kapitányok szerint a bajnoki címek elnyerésén kívül nem lesz különösebb tétje a viadalnak, hiszen ez a verseny nem számít bele a világbajnoki kvalifikációba, így a tornászok bátran kísérletezhetnek gyakorlataikkal. Maráczi Márta ennek ellenére árgus szemekkel figyeli majd a lányokat, hiszen hamarosan újabb keretszűkítést kell végrehajtania, az augusztusi világbajnokságig hét versenyzőt kell megneveznie."Úgy tudom, majdnem mindenki elindul a versenyen, és csak néhányan lesznek olyanok, akik egy-két szert kihagynak a programból – mondta a női kapitány. – A hírek szerint Strifler Angéla nem indul korláton, míg Reubl Tünde talajon és gerendán nem szerepel. Hétfő este egyébként leköltözünk Tatára, és kisebb-nagyobb megszakításokkal a világbajnokságig ott leszünk. Az első válogatót május közepén rendezzük meg és július derekára dől el, hogy kikkel számolok majd a csapatban.”A férfiaknál Lőrik Attila derékproblémája miatt továbbra sem tudja vállalni a megméretést, míg újdonságot az jelent, hogy lábsérülése után visszatér Detrői Zoltán. "Zoli néhány hetet kihagyott, mert az egyik edzésen eltörte a lábujját – mondta Vereckei István férfi szövetségi kapitány. – Természetesen nem állt le, csak olyan mozdulatsorokat nem csinált, amelyektől elcsúszhattak volna a csontok. A hétvégi versenyen is komolyabb leérkezés nélkül fogja előadni a gyakorlatait. Ha jól tudom, a román nemzetközin hat szeren szereplő Király Roland is kihagy egy-két szert, ő ugyanis talajon nyomta meg egy kissé a lábát. Azt hiszem, nagy küzdelmeket láthatunk szombaton, főként azért, mert meglehetősen kiegyenlített lett a mezőny. Mindenesetre én csak azért szurkolok, hogy a versenyen is viszontlássam az elmúlt négy hónap munkájának eredményét.”
Legfrissebb hírek

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
2 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
9 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
12 perce

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
36 perce

Női Eurokupa: negyedóra játék után öt góllal vezetnek ellenünk a norvégok

Kézilabda
36 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
47 perce

Russell magabiztosan vezet Piastri és a Red Bullok előtt – Azeri Nagydíj, verseny

F1
1 órája

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája