Lőrik Attila ismét edzésbe állt

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2003.04.26. 22:10
Címkék
Lőrik Attila túl van a nehezén. A BHSE tornásza nemrégiben súlyos derékfájdalmakkal küzdött, az is nehézséget jelentett neki, hogy felhúzza a zokniját. Ma már azonban panaszmentes, két hete teljes edzésmunkát tud végezni, és nagy reményekkel tekint a jövőbe.
– Hogy mikor kezdődött a kálváriám? – gondolkozik el a 29 esztendős versenyző. – Decemberben az egyik edzésen történt a baj, a talajon egy ugrásból rosszul érkeztem, és összeütődtek a csigolyáim. – Az orvos nem sok biztatót mondott…– Igen, a röntgenvizsgálat után kijelentette, jobb, ha elfelejtem a tornát, hiszen katasztrofális állapotban van a derekam. Ráadásul tíz évvel ezelőtt hasonló probléma miatt már megműtöttek, így valóban kockázatosnak tűnt a folytatás. Mégsem adtam fel. Januárban edzésbe álltam, és amit tudtam, igyekeztem együtt csinálni a csapattal. – Milyen edzésmunkát tudott végezni?– Hát ez a fő gondom… Ha két napot edzettem, akkor biztos, hogy egy hetet pihennem kellett. Ha egy hetet sikerült panaszmentesen végigdolgoznom, két hétig nyögtem a következményeit, vagyis nem volt rendszer a felkészülésemben.Lassan harmincéves leszek, és be kell látnom, hogy a regenerálódás sokkal hosszabb időt vesz igénybe, mint régen. Amikor fiatalabb voltam, nem értettem az idősebb versenyzőket, hogy miért nyavalyognak annyit a sérüléseik miatt, de most már belátom, hogy az idő ellen nem lehet tenni.– Ön mégis úgy döntött: nem adja fel.– Nem, mert még vannak céljaim ebben a sportágban. Szeretnék kijutni az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, és ha minden jól sikerül, az athéni olimpiára is. Egyelőre nem tudom, hogy képes leszek-e felkészülni az augusztusi versenyre, de megadom az esélyt magamnak arra, hogy sikerüljön.– Mely szereken számítanak önre?– Vereckei István szövetségi kapitánynyal azt beszéltük meg, hogy öt szeren készülök, de a kimaradó talajon is elkészítek egy alapgyakorlatot, hiszen ha indulunk nemzetközi versenyeken, szeretnék hat szeren szerepelni. Hogy összejön-e? Meglátjuk. Mindenesetre az első célállomásom a május tizenhetedikei tatai válogatott találkozó lesz, a szlovákok ellen fogok először versenyezni.– Nem korai még?– Ha valamit el akarok érni, keménynek kell lennem magammal szemben. Iszonyatosan nehéz a visszatérés, de én hiszem, hogy megéri.
Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
5 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
11 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
24 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
47 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája