Lovassport: Szabó Erika éremért hajthat

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
Vágólapra másolva!
2003.05.17. 21:49
Címkék
A windsori kastélypark adott otthont szombaton a fogathajtók maratonversenyének, ami a felázott talaj miatt igencsak megkeserítette a résztvevők életét.
A kettes fogatoknál a holland Ben Gosschalk nyert, mögötte az osztrák Fred Obernauer végzett, míg harmadikként a francia Pierre Jung ért célba. Szabó Erika az első három akadályban remekül forgatta lovait, azonban a négyes-ötösben benne hagyott egy-két pontot, és így két nap után nem az élről, hanem a harmadik helyről várhatja az akadályhajtást. A négyes fogathajtóknál a maratont a holland Harry de Ruyter nyerte meg. Az első nap győztese, az ausztrál Exell Boyd csak ötödik lett. A belga világbajnok, Felix Brasseur ugyanakkor másodikként zárt, két pontra a győztestől, és ezzel összetettben feljött a harmadik helyre. Nemzetközi díjlovagló-, díjugrató- és fogathajtóverseny, Windsor
Maratonhajtás. Póni egyes fogatok: 1. Desmond Sheridan (ír) 77.41. Póni kettes fogatok: Ulrich Spenneman (német) 77.85. Póni négyes fogatok: 1. Aart van de Kamp (holland) 86.92. Egyes fogatok: 1. Anna Grayston (angol) 67.5. Kettes fogatok: 1. Ben Gosschalk (holland) 73.91, 2. Obernauer (osztrák) 78.23, 3. Jung (francia) 78.61, …5. Szabó Erika (magyar) 80.53. Négyes fogatok: 1. Harry de Ruyter (holland) 97.69, 2. Brasseur (belga) 99.43, 3. Bassett (angol) 101.33
Az összetett állása két nap után. Póni egyes fogatok: 1. Amanda Saville (angol) 126.63. Póni kettes fogatok: 1. Ulrich Spenneman 119.61. Póni négyes fogatok: 1. Aart van de Kamp 143.20. Egyes fogatok: 1. Anna Grayston 106.85. Kettes fogatok: 1. Pierre Jung 125.33, 2. Gosschalk 125.91, 3. Szabó Erika 125.97. Négyes fogatok: 1. Harry de Ruyter 145.53, 2. Boyd 146.58, 3. Brasseur 151.27
Legfrissebb hírek

A kilencgólos Malestein vezetésével győzött a Sola ellen az FTC

Kézilabda
15 perce

Magabiztos francia siker a sílövők vegyes váltójában

Téli olimpia 2026
22 perce

Labdarúgó NB I: Puskás Akadémia–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
55 perce

NB II: Vasas–Kecskemét

Labdarúgó NB II
57 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Békéscsaba 1912 Előre

Labdarúgó NB II
1 órája

A bukott Jets-irányító felül az NFL trónjára vagy történelmet ír a Patriots edzője? – Bencsics Márkkal beszélgettünk a Super Bowl előtt

Amerikai sportok
1 órája

Serie A: a Parma a 95. percben szerzett győztes gólt a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
1 órája

Kifizetődött a két óra alvás, hatalmas magyar siker Ruandában

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik