Egy félreértett információ

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2003.07.08. 22:23
Címkék
Már hírt adtunk arról, hogy felvetődött, esetleg nem volt teljesen tiszta a magyar válogatott csoportjában lejátszott, júniusi SvédországLengyelország (30) Eb-selejtező.
Mint kiderült, az ügy voltaképpen csak a svédeknél (volt egy rövid ideig) ügy, ott szellőztette meg az Expressen nevű újság a gyanút, az ily módon megvádolt lengyel játékosok hazájában azonban senki sem foglalkozik vele. Más botrányos témák mellett valóban napirenden van ugyan egy bundabotrány Lengyelországban, de annak szereplői az ottani első osztályú tagságért vívott osztályozó résztvevői, a válogatotthoz tehát semmi közük.Megkerestük a Gazeta Wyborcza című országos napilap egyik sportújságíróját, aki azt mondta: az ottani szövetség elnöke, Michal Listkiewicz valóban kapott tájékoztatást kérő faxot magyar kollégáitól, de nem válaszolhatott mást, mint hogy a gyanú megalapozatlan. Lengyelországban ugyanis senki sem kérdőjelezte meg a nemzeti tizenegy futballistáinak tisztességét. Könnyen lehet – bár ez egyelőre nem több, mint találgatás –, hogy az Expressennél félreértettek egy lengyel forrásból származó információt. A parlament sportbizottságának elnöke, Miroslaw Drzewiecki képviselő ugyanis vizsgálatot indított a szövetségnél a válogatott gyenge eredményei és az említett bundaügy miatt, s a svéd lapnál talán összekapcsolták a két, egyaránt létező, de egymástól független tényezőt.Ha már itt tartunk, a lengyeleknél ettől függetlenül nagy gondok vannak: Listkiewicz a bundaügyben hazugságvizsgáló gép alkalmazását tervezi, miközben az említett honatya berendelte magához, és be kellett számolnia a problémákról, illetve a tervezett megoldásokról. Elképzelhető, hogy a politikai vezetők reformokat és személycseréket szeretnének a lengyel labdarúgásban, de mint tudjuk, az ilyesmi mindig a FIFA ellenállásába ütközik.
Legfrissebb hírek

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
8 perce

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
15 perce

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
16 perce

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
22 perce

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr –hivatalos

Labdarúgó NB I
26 perce

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
39 perce

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
44 perce

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
46 perce
Ezek is érdekelhetik