A csehek is elődöntősök

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2003.07.11. 20:55
Címkék
Hatalmas tétje volt a csütörtök késő ese befejeződött SpanyolországCsehország találkozónak, a maradék elődöntős helyért lejátszandó mérkőzés Hóbor Béla sípjelére kezdődött.
Mintegy nyomatékosítva a tét nagyságát, 11 500 (!) néző látogatott ki a Palacio Vistalegrébe, hogy belehajszolja a kedvenceket a győzelembe. Ám hiába szerették volna együtt, egyszerre a cseh térfélre passzírozni a labdát, a játékszer inkább Pavel Rerabek tanítványainak engedelmeskedett. A hihetetlenül jó napot kifogó kettesütő, Jakub Novotny, valamint a center Lebl alakításaival tízpontos szakaszvereséggel indultak neki a második szettnek a hazaiak. De csak kisebb különbségű kudarcig tudtak javulni, miközben Francisco Hervas szövetségi kapitány Floresszel váltotta fel a feladó Prenafetát, Suelával pedig az ütő De la Fuentét. A fokozatosan átalakított együttes magára talált a harmadik felvonásban, és négypontos kezdeti hátrányát lefaragva szépített. Ennél többre már nem futotta, ugyanis a negyedik etapban megint kellően bemérgesedett Jakub Novotny és Lebl, ami a csehek elődöntőbe jutásához vezetett. Hervas mester és csapata reményeit tehát elhervasztották a Rerabek-tanítványok, ám ennél jóval nagyobb csoda lenne, ha a brazilokat is móresre tanítanák szombaton. 14. férfi Világliga (a pénzdíj: 15 millió dollár)
Nyolcas döntő, Madrid
3. forduló. E-csoport: Spanyolország–Csehország 1:3 (–15, –21, 22, –23). Legjobb pontszerzők: Pascual 15, Saucedo 15, ill. J. Novotny 24, M. Novotny 10. A végeredmény: 1. Szerbia-Montenegró 6 pont (9:2), 2. Csehország 5 (6:5), 3. Spanyolország 4 (5:7), 4. Görögország 3 (3:9)
A szombati elődöntő párosítása: Szerbia-Montenegró–Olaszország, Brazília–Csehország
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
3 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
4 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
4 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik