Aranyszerző brazil cserék

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.07.13. 22:39
Címkék
Noha a Világliga elődöntőjében a CsehországBrazília mérkőzésen bíráskodó Hóbor Béla úgy gondolta, hogy vasárnap már nem kap szerepet, nem lett igaza. Török kollégájával az olaszcseh bronzmeccsre szólt a küldetése, amelyen ezúttal  az általában megszokottól eltérően  nem két csalódott együttes nézett szembe egymással, hanem csak egy.
A csehek ugyanis minden képzeletet felülmúlóan jutottak be a négy közé, így ők eleve óriási presztízsnyereséggel zárhatták a Világligát, az olaszoktól viszont mindenki mindenkoron döntős szereplést vár, de maguk a játékosok és vezetők sem lehetnek ezzel másképpen. Pavel Rerabek tanítványai aztán csak az első felvonásban tudták megleckéztetni a csapatkeresés időszakát élő azzurrikat, Jakub Novotny és Lebl klasszisával nem futotta többre. A másik oldalon Gian Paolo Montali első alkalommal játszatta kezdőként Cernicet, aki megtisztelve érezvén magát, 16 ponttal a mezőny legszorgosabb tagja lett.A bronzmérkőzés könnyed bevezetőnek bizonyult a fináléhoz képest, amelynek során 123 percig nyűtte egymást Brazília és Szerbia-Montenegró. Déli szomszédainkat kellőképpen sarkallta első Világliga-aranyérmük megszerzésének lehetősége, így aztán öt szett kellett, hogy a valamivel esélyesebbnek tartott brazilok harmadszor diadalmaskodjanak a sorozatban. Az első játszmát még simán nyerték a dél-amerikaiak, de a második szettben a Vladimir Grbics helyén Boskannal kezdő szerbek nyitásban és támadásban is agresszívebbekké váltak, és mert Nikola Grbics zsenihez méltóan irányított, fordított az olimpiai bajnok. Bernardo Rezende drasztikus változást tartott szükségesnek, így a negyedik felvonásban három helyen módosult a brazil kezdő hatos: Andrét, Giovanét és André Hellert Giba, Henrique és Anderson váltotta. Ha minimális különbséggel is, de egyenlített a világbajnoki címvédő, az ötödik etap pedig háborús körülményeket teremtett a 11 ezer nézővel megtelt csarnokban. A normális esetben a győztes 15. pontjánál záruló játszma 25-nél sem fejeződött be, és amikor 29:28-nál a szerbek tűntek befutónak, a 28 pontjával messze legeredményesebb Miljkovics hibázott, Giba viszont nem, így a dél-amerikaiak 2001 után újra elsők lettek a Világligában. Érdekes, hogy Veszelin Vukovics csak Boskant cserélte be (ő aztán végig is játszotta a találkozót a másodig szett kezdetétől), míg kollégája mindenkit bevetett a siker érdekében. A hosszabb brazil kispad tehát kifizetődött Madridban.14. férfi Világliga (a pénzdíj: 15 millió dollár)
Nyolcas döntő, Madrid
A 3. helyért: Olaszország–Csehország 3:1 (–22, 22, 22, 19). Legjobb pontszerzők: Cernic 16, Mastrangelo 14, Fei 12, ill. J. Novotny 14, Lebl 14. Döntő: Brazília–Szerbia-Montenegró 3:2 (16, –21, –19, 23, 29). Lp: Nalbert 14, Giovane 12, Anderson 12, ill. Miljkovics 28, Vujevics 16, Gerics 11
Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
58 perce

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
1 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
2 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik