Montreal nélkül folytatják?

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2003.08.08. 22:50
Címkék
Michael Schumacher jövőre nem ismételheti meg idei montreali sikerét. A Schumi-rajongóknak azonban nem kell rosszra gondolniuk, kedvencük nem vonul vissza, "mindössze arról van szó, hogy a Kanadai Nagydíj  amelyet a német pilóta hatodik alkalommal nyert meg az idén  kikerül a Formula1-es világbajnokság 2004-es versenynaptárából.
Mégpedig ugyanazon okból, mint a Belga Nagydíj 2003-ban: a dohányreklámok tiltása miatt. (A kanadai törvényhozás döntése szerint október 1-jétől tilos a sportrendezvényeken dohánytermékeket reklámozni.)A montreali GP kivonulása némiképp váratlannak tetszik, bár Hockenheimben már sokan pletykáltak róla. A csapatvezetők utóbbi tárgyalásán azonban olyannyira nem került napirendre, hogy az indianapolisi F1-es futamot éppen a Kanadai GP miatt változtatták "ikerfutammá”, hozták előrébb szeptemberről júniusra, a résztvevők és a szurkolók utazási költségeit csökkentendő. A hét végén is csupán az Osztrák Nagydíj megszűnését szentesítették, és bizonytalanná is csak a Brit, a San Marinó-i és a Brazil Grand Prix jövője vált."Még nem dobtam be a törülközőt, ha 2004-ben nem is lesz verseny, bízom abban, hogy 2005-ben már meg tudjuk rendezni a viadalt – fogalmazott Normand Legault, a Grand Prix Canada elnöke. – Montreal 1978 óta szerepel a Formula–1-es műsorban, fájó lenne, ha örökre eltűnne. Az is megoldás lenne számunkra, ha a csapatok mondanának le a cigarettareklámozásról.” Montrealba a háromnapos nagydíj idején mintegy 300 ezer rajongó látogat el, ami körülbelül 46.55 millió eurós bevételt eredményez a városnak. A kanadai verseny helyén jövőre minden valószínűség szerint a Belga Nagydíj kerül be a vb-programba.Juan Pablo Montoya, a Williams-BMW pilótája óvatosan nyilatkozott az augusztus 24-i Magyar Nagydíj esélyeiről. "Az elmúlt két évben technikai gondjaim voltak Magyarországon, ám remélem, az idén jobban alakulnak a dolgok. Hallottam, hogy átalakították a pályát, kíváncsian várom, hogyan válik be” – mondta a Hockenheimben nyerő kolumbiai.
Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
25 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
31 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
32 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
53 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
1 órája

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
1 órája

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
1 órája

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik