A reptéren melegítenek

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2003.08.15. 22:19
Címkék
Furcsa hegyiversenyt tartanak a hét végén a kiskunlacházi repülőtéren. S hogy mitől is furcsát? Attól, hogy lejtőn vagy emelkedőn a legritkább esetben építenek repteret. Kiskunlacházán sem tették, úgyhogy csak a lebonyolítási rend miatt nevezik hegyiversenynek a hét végi gyorsasági ob-futamot  mert nem test test ellen folyik majd a csata szombaton és vasárnap, hanem egyenkénti rajtoltatással, a stopper ellen küzdenek a pilóták.
A legutóbbi, hungaroringi viadallal kapcsolatban is vannak még hírek: éppen a test test elleni küzdelem kapcsán. A vasárnapi viadalon ugyanis a tízkörös viadalon Turán Frigyes rajtolt a legjobban, a nyomában azonban ott lihegett Rácz István, és látszott, hogy hatalmas csata fog kibontakozni kettejük között. A címvédő Rácz a második körben utolérte a jobban rajtoló Turánt, ám ő remekül zárta az előzési íveket. Az egyik kanyarban aztán Rácz túl későn fékezett, hátulról megtolta a Mitsubishit, amely kicsúszott a pályáról. Rácz elvileg megnyerte a futamot, ám utóbb a felügyelő testület tíz másodperces büntetést szabott ki rá, aminek következtében Turán és Barta Attila mögé a harmadik helyre esett vissza. Nos, a hét végén alkalom nyílik a visszavágóra. A Shell V-Power Racing Renault Clio-kupa résztvevői számára afféle bemelegítés lesz ez a viadal (azon túl természetesen, hogy értékes pontokért zajlik a küzdelem), ők ugyanis egy hét múlva a Formula–1-es Magyar Nagydíj betétfutamán igazán elittársaságban lépnek pályára a Hungaroringen.Intersoft-kupa, az ob 7–8. futama, Kiskunlacháza
A program. Szombat: 9.00–11.05: első versenyfutamok, 11.25–13.30: második versenyfutamok, 13.50–15.55: első időmérő edzések, 16.15–18.20: második időmérő edzések. Vasárnap: 9.00–9.15: első versenyfutamok, 11.25–13.40: második versenyfutamok
Legfrissebb hírek

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
12 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
15 perce

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
31 perce

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
34 perce

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
1 órája

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
1 órája

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik