Lovassport: Selyben Zsolt nem remekelt

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
2003.08.16. 21:56
Címkék
A maratonhajtással folytatódott szombaton a riesenbecki nemzetközi fogathajtóverseny, amelyen egyedül a kettes fogatok között van magyar induló, a válogatott kerettag Selyben Zsolt képviseli színeinket.
A lovat és embert próbáló napon – a hőség már-már az elviselhetetlenség határát súrolta – tovább tartott a német hajtók fölénye, hiszen Reinhardt Burggraf nyerte a második számot válogatott társa, Rudolf Huber előtt, míg a csapatvilágbajnok holland Rimi Rutjens lett a harmadik. Selybennek – a várakozással ellentétben – nem sikerült valami fényesen a folytatás, hiszen csupán a 25. helyen zárta a számot, miután az egyes akadályokban a 25–41. helyre rangsorolták.A karlstetteni pónifogathajtó-világbajnokságon ugyanakkor ifjabb Juhász László 30 induló közül a 8. helyen zárta a maratonhajtást, s ezzel összetettben is jókorát ugrott előre, a díjhajtás utáni 19. helyről ugyanis a legjobb tíz közé került. A magyar versenyzőnek most már csak azért kell izgulnia, hogy vasárnap az akadálypályán meg tudja tartani remek pozícióját, vagyis minél kevesebbet hibázzon.Nemzetközi fogathajtóverseny, Riesenbeck
Kettes fogatok (10 ország, 58 induló). Maratonhajtás: 1. Reinhardt Burggraf (német) 64.20 hibapont, 2. Huber (német) 65.42, 3. Rutjens (holland) 66.24, 4. Stael (belga) 66.36, 5. Gossalch (holland) 66.84, 6. Leiten (holland) 66.86, …25. Selyben Zsolt (magyar) 75.24

Világrekordra készülnek

TÁPIÓSZENTMÁRTON. Jövő szerdán a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban Guinness-rekordra készül Nagy András, aki 17 lovat szeretne egyszerre hajtani. A csikós egy másik magyar, Szegedi Gábor május 23-i puszta 14-es csúcsát készül megjavítani. A lovak irányításának ez a virtuóz módja egyébként sajátosan magyar vetélkedés: Szegedi 1991-ben egyszerre tíz lovat hajtott, s ez a rekord 1999. augusztus 18-ig élt. Akkor Buch Viktor, a kecskeméti kettesfogathajtó-világbajnokság megnyitóján 12 lóval felülmúlta ezt. Szegedi azonban májusban revánsot vett. A csúcskísérlet akkor lesz érvényes, ha a lovak legalább száz métert megtesznek galoppozva.
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
7 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
7 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
7 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
7 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
7 órája