Botka újra győzött

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2003.08.31. 21:12
Címkék
Népes közönség előtt, népes mezőny részvételével tartották meg vasárnap a túrkevei országos bajnoki futamot, amelynek indulóit az időjárás is megkímélte, csak az utolsó döntő után kezdett szemerkélni az eső.
A legnagyobb izgalmat a nagykategória döntője hozta, ahol szinte körönként változott a sorrend a befutóig. Az élen Nagy György, Willi Gruber és Darázs Antal váltogatta egymást – a végén a sportág nagy öregjének, Darázsnak jött ki a legjobban a lépés, Nagy pedig három kerékkel is (a negyediket elhagyta valahol) tartani tudta a második helyet.Az 1600 kcm alattiaknál várható volt, hogy Ábrahám Károly mindent megtesz majd a győzelemért: ugyanis túrkevei születésű lévén, hazai pályán autózott. Végül sikerült is a bravúr – ha csak néhány tizedmásodperccel is, de megelőzte legfőbb riválisát és csapattársát, Pap Lászlót. A karosszériás krosszautók versenyében az idén először indult Botka Dávid, aki ez évben a raliban próbálgatja a szárnyait. Az ellenfelek nem voltak elragadtatva a visszatérésétől, mivel esélyt sem adott nekik a győzelemre. Az összes futamát fölényesen megnyerte – beleértve a döntőt is.A junioroknál a nap folyamán Makovics Ádám brillírozott, ám a döntőben meg kellett hajolnia a rutinosabb Balta Ferenc előtt. Kevi-kupa, az ob 6. futama, Túrkeve
Nagykategória (4000 kcm alatt): 1. Darázs Antal (Szegedi Roller SE, Porsche), 2. Nagy Gy. (Pap Motor SE, Honda), 3. Keresztes (RoyalComp SE, Helicross). Kiskategória (1600 kcm alatt): 1. Ábrahám Károly (Pap Motor SE, VW), 2. Pap (Pap Motor SE, Honda), 3. Winninger (Szegedi Roller SE, VW). Divízió I.: 1. Botka Dávid (Botka Team, Proton), 2. Kecskés (ASC Dömsöd, BMW), 3. Lipóth (Red Pig Team, Ford Sierra). Juniorok: 1. Balta Ferenc (Botka Team, Yamaha), 2. Makovics (Pap Motor SE, Honda), 3. Hell (Szentlőrinc ASC, Hollós Suzuki)
Következik (szeptember 13–14.): az ob 7. futama, egyben zónabajnoki viadal, Losonc
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
5 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
5 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
5 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
6 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
6 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik