Imád a felhők felett járni

– Hogyan tekint vissza a világbajnoki titulus megszerzésére, most néhány héttel a péri vébé után, amikor már leülepedtek az élmények?– Még csak próbálnak leülepedni… – mondta Tóth Ferenc. – A hazai rendezésű vébé ugyanis akkora élmény volt, pláne így, hogy én nyertem, hogy még mindig a hatása alatt állok. Az időjárás kedvezett, mind a hét számot meg tudták rendezni, így a szoros nemzetközi mezőnyben kijöttek a különbségek, s nem a szerencse döntött, hanem a tudás, ha szabad ennyire nagyképűnek lennem.– Egy világbajnoknak szabad. A másik magyar világelső, Besenyei Péter a motoros műrepülésben, ön viszont a vitorlázó műrepülésben érte el sikerét. Hasonlítsuk össze a két szakágat! Jól sejtem, hogy motor nélkül, pusztán a légáramlatokban bízva sokkal nehezebb?– Nem fogalmaznék így, hogy nehezebb, de persze óriásiak a különbségek. A motoros szakágban a motor teljesítményét, legapróbb rezdülését is ismerni kell, s persze bonyolultabbak a figurák. Vitorlázás közben állandóan csökken a magasságunk, nincs motoros erő, így minden apró lehetőséget ki kell használni. A vitorlázás szerintem lágyabb, elegánsabb. No és a repülőgép is teljesen más.– Ön milyen repülővel versenyez?– Egy lengyel gyártmányú, Swifttel, amelynek teste teljes egészében műanyagból készült, de így is 245 kiló üresen. Tizenkét méteres fesztávú, 280 kilométeres óránkénti sebességre képes. De ez nem az én gépem, hanem a szövetségé, és valamennyi válogatott versenyző ezt használja. – Egyetlen gép jut nyolc emberre?– Egészen pontosan tizenháromra, ha az utánpótláskorúakat is beleszámoljuk. Egy ilyen "masina” tizennyolcmillió forintba kerül, s a szövetség két éve szponzor nélkül maradt. Így edzőtáborok alkalmával csak egymás után tudunk repülni, s mivel egy óra alatt háromszor tudunk felszállni, az edzés igencsak elhúzódik. A nyáron harmincöt fokos hőségben reggel hattól este nyolcig repültünk.– Mi kell ahhoz, hogy valakiből vitorlázó műrepülő-versenyző legyen?– Az elemeket, a kivitelezést mindenki megtanulhatja. A siker az akarattól, a szorgalomtól, és azt hiszem, a tehetségtől függ. No és persze attól, hogy ki hogyan tudja elviselni a plusz tíztől mínusz nyolc G-ig terjedő gravitációs hatásokat.– Meg lehet élni ebből a sportágból?– Dehogy, ez csak szerelem. De szerencsére a munkám is a repüléshez köt: repülésoktató vagyok a Horizont repülőiskolában. Napi három-négy órát vagyok a levegőben.– Az állandó repülés hasonlítható a mámorhoz?– Nem tudom. Az biztos, hogy nagy a kihívás, minden pillanatban résen kell lenni, és meg kell hozni a sok lehetőség közül a legeslegjobb döntést. De azt hiszem, a legfontosabb az, hogy imádok lepillantani a magasból, és gyönyörködni a csodálatos földben, és imádom a nap sugarait bámulni a felhők felett!