Majdnem megégett a Barca

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.09.20. 22:36
Címkék
Hosszú ideig ismét az elmúlt esztendők szelleme kísértett a Camp Nou felett, végül azonban egy új csillag legalább a viharfelhőket eloszlatta  talán így lehetne summázni a BarcelonaOsasuna mérkőzést.
Az esztendők óta trófea nélkül szerénykedő katalán sztárgárda hosszú ideig úgy futballozott, ahogyan azt az elmúlt években gyakran láthattuk tőle. Az ötlet még csak vendégként sem bukkant fel a játékában, a támadójátékának minősítésére a nagy nulla a legjobb jellemző, nyoma sem volt annak a futballnak (pedig még az sem az aranykort idézte!), amellyel a csapat három forduló alatt hét pontot szorgoskodott össze. Az Osasuna eközben hozta azt a játékot, amit a kiscsapatok többsége a katalán szentélyben nyújtani szokott: biztonságos védekezésre épített, és szorványos ellentámadásokkal próbálta összekuszálni riválisa sorait. Ha ezek nem is jártak eredménnyel, egy jobb oldali szögletből azért sikerült is gólt szerezni a pamplonaiaknak: a Cocu és Kluivert közül kibújó Cruchaga bólintott a hálóba.Talán ez a gól kellett ahhoz, hogy a Barca megemberelje magát, ettől fogva sokkal veszélyesebb lett a hazaiak játéka. Az egyenlítő góljukhoz azonban kellett egy adag szerencse is… A 70. percben Quaresma beívelését követően a labda némi vendégsegítséggel Ronaldinho elé került, aki lőtt is, de az irányzékot roszszul állította be. Labdája minden bizonnyal mellé ment volna, ha nincs az útjában Izquierdo lába, és nem pattan be róla a hálóba. Csakhogy az útjában volt, kedvező irányba pattant róla, Sanzolnak pedig esélye sem volt a hárításra.A végén még Kluivert is megzörgette a hálót, szépséghiba, hogy mindezt lesről tette, Mejuto González játékvezető természetesen érvénytelenítette a találatot, így maradt az 1–1. Primera División
A 4. forduló nyitó mérkőzésén: Barcelona–Osasuna 1–1 (Ronaldinho 70., ill. Cruchaga 54.).
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
4 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
4 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
6 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
6 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
6 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
6 órája