Palikék élvezik a küzdelmet

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2003.09.29. 20:48
Címkék
Az egyhetes Fáraó-rali egyik legnehezebb napján van túl a mezőny: a Baharija és Mut közötti úton 440 kilométer teljesítése várt a mezőnyre.Az autósok között a francia Loubet, Dubois egység nevéhez fűződött a részsiker, miközben a Palik László, Darázsi Gábor kettős a hetedik helyen zárta a napot.
Az ismert tévékommentátor ezúttal nem a dízel Toyotát, hanem egy bivalyerős, benzines Bowlert állított csatasorba, és nagyon élvezi vele a száguldást. "Még mindig csak ismerkedünk a Bowlerrel, de már most imádom – lelkendezett Palik, aki társával a nyolcadik helyen áll az összetettben. – Úgy megy a homokon, mint az álom, és az új BF Goodrich abroncsok is tökéletesek. Versenyképességünket mutatja, hogy a viadalon tavaly néhány napon keresztül vezető Franco Piccóval ma oda-vissza előzgettük egymást.”Palikék egyébként nem titkoltan a Dakar-ralira való felkészülésnek szánják ezt a versenyt, ezért aztán – mivel a sivatagi show-n ettől az évtől kezdve kötelező – nem használják a központi kerékfújó rendszert. Ebből azonban eddig nem származott hátrányuk. A motorosoknál a viadal eredménye beleszámít a Világkupa értékelésébe, a hétfői sorrend Roma, Despres és Cox volt. Érdekesség, hogy a kétkerekű Dakar-győztesek közül Richard Sainct a negyedik, Fabrizio Meoni pedig a hatodik helyen fejezte be az etapot.Fáraó-rali, nemzetközi sivatagi verseny, Egyiptom
2. nap, Baharija–Mut (a táv: 440 km). Autósok: 1. Loubet, Dubois (francia, Nissan Pick-Up), 2. Sinozuka, Croiss (japán, francia, Nissan Pick-Up), 3. Germanetti, Briani (olasz, Nissan Patrol), …7. Palik László, Darázsi Gábor (magyar, Bowler)
Motorosok: 1. Roma (spanyol, KTM), 2. Despres (francia, KTM), 3. Cox (dél-afrikai, KTM)
Következik: 3. nap, Mut–el-Ovajnat
Legfrissebb hírek

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
5 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
8 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
47 perce

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
1 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
1 órája

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik