A dobójátékoson múlott a bajnoki cím

POLGÁR LÁSZLÓPOLGÁR LÁSZLÓ
2003.10.27. 21:26
Címkék
A sportág hazai történetének 12. idényében a bajnoki címet a nagykanizsai Torony Szőnyegház Thury Ants együttese szerezte meg, miután az egymérkőzéses fináléban 11:6-ra nyert a Szentendre Sleepwalkers csapata ellen. A dél-zalai gárda szereplése ebben az évben remekül sikerült: elhódították a Magyar Kupát, ráadásul mindkét versenysorozatban ötödször ünnepelhettek 1990-es fennállásuk óta. A kanizsai csapatvezető, Gondi Zoltán tehát nem elégedetlen, bár az aktuális pontvadászat lezárulta után rögvest több kérdés is adódik a hogyan továbbot illetően."A döntővel kapcsolatban hadd jegyezzem meg: véleményem szerint nagyon sok múlott azon, hogy ellenfelünk egy kiélezett szituációban, amelyben négy perc alatt szereztünk öt pontot, később cserélt dobójátékost – fogalmazott a Hangyák vezetője. – Ez a mi malmunkra hajtotta a vizet, és onnantól már csak arra kellett vigyáznunk, hogy előnyünket megtartsuk. A dobójátékos szerepe egyébként rendkívül fontos, ezért is számolunk három emberrel ezen a poszton. Terveinkben szerepel, hogy a következő idényre pár ütőt igazolunk. Az NB II-ben bajnoki címet szerző Red Ants csapatában vannak olyanok, akikre már fefigyeltünk.” Az együttesben nagyon sokan az eredeti posztjuktól meglehetősen eltérő pozícióban játszottak, az újítások azonban sikerültek, ahogy azt az eredmény is mutatja. Arról, hogy miért voltak ilyen kevesen a meccsen, a következőképpen nyilatkozott a sportvezető: "Ha a körülményeken javítani tudunk, Nagykanizsán is tudnánk annyi szurkoló előtt játszani, mint amennyien a tavalyi Interliga-döntőre, vagy az idei B-kategóriás BEK-re voltak kíváncsiak.”
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
4 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
4 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
5 órája