Belgium: Válságban az FC Bruges

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2003.11.02. 22:41
Címkék
Most már aligha lehet átmeneti hullámvölgynek titulálni azt a gödröt, amelyben az FC Bruges hetek óta tanyázik.
A címvédő a 11. fordulóban már a harmadik vereségét szenvedte el (a 2002–2003-as évadban összesen szenvedett el ennyi kudarcot), hátránya már 13 pont az éllovassal szemben, a játéka pedig még csak nem is idézi a tavalyit. Trond Sollied csapatát ezúttal az edzőváltáson áteső, a kiesés rémétől fenyegetett Lokeren intézte el, méghozzá egy félidő alatt. Kristinsson szabadrúgását követően Doba már az elején előnyhöz juttatta az új edzővel, Franky Van Der Elsttel vitézkedő hazaiakat, majd röviddel a szünet előtt az első gól előkészítője Butina hibáját követően állította be a végeredményt. Belga források szerint a héten még Sollied menesztése is elképzelhető.Az Anderlechtnél nincsenek ilyen jellegű gondok, Hugo Broos biztosan ül a székében. De miért is lenne másképp, hiszen a gárda nyolcpontos előnnyel vezet a bajnokságban, a BL-ben pedig bőven van még esélye a nyolcaddöntőbe jutásra (a Lyon, a Bayern és a Celtic társaságából!). A brüsszeliek ezúttal a negyedik helyre visszacsúszó Mouscront verték meg a hajdan a riválist erősítő Vanderhaeghe góljával.Felemás fordulót zártak a magyar idegenlégiósok. Az egyetlen győzelmet Lendvai Miklós könyvelhette el, aki végig a pályán volt, midőn a Charleroi 2–1-re megverte az újonc Heusden-Zoldert. Bodor Boldizsár ugyancsak 90 percet töltött a pályán, de a Germinal Beerschot vele a soraiban is fejet hajtott a Westerlo előtt. Bukrán Gábor és Bernáth Csaba csak külső szemlélője volt, amint csapatuk, az FC Antwerp simán kikap a második helyen álló Genktől. Jupiler League
11. forduló: Lierse–Gent 0–0, Mouscron–Anderlecht 0–1 (Vanderhaeghe 33.), Germinal Beerschot–Westerlo 0–2 (Verheyen 39., Natama 88.), Lokeren–FC Bruges 2–0 (Doba 6., Kristinsson 45.), Mons-Bergen–St. Truiden 3–4 (Ban 21., Gomis 85., Kenmogne 89., ill. Janssen 16., Buvens 53., Vrancken 64., Mbonabucya 88.), Genk–FC Antwerp 3–1 (K. Vandenbergh 20., Thijs 26., Roussel 78., ill. Pivaljevics 21.), Standard Liege–Beveren 4–0 (Kaklamanosz 7., Walasiak 13., Datti 72., Bangoura 84.), Cercle Bruges–La Louviere 2–1 (Arys 59., Jbari 75., ill. Mamouni 74.), Charleroi–Heusden-Zolder 2–1 (Dufer 31., Gilson Silva 89., ill. Origi 15.)
Az élcsoport: 1. Anderlecht 31 pont, 2. Genk 23, 3. Standard Liege 22, 4. Mouscron 19, 5. FC Bruges 18 (23–14), 6. Westerlo 18 (16–17)
Legfrissebb hírek

A dél-afrikaiak kapusa új világbajnoki rekorddal utazik haza

Foci vb 2026
4 perce

Strandkézilabda-vb: A másodedző szerint a felkészülési torna hiányzott a magyar válogatottnak

Kézilabda
5 perce

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
11 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
12 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
29 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
34 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
41 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
42 perce
Ezek is érdekelhetik