Látogatás Görögországban

2003.11.02. 21:40
Címkék
A Mező Ferenc Közalapítvány Kuratóriuma csütörtöki ülésének kezdetén a tagok az elnöknek, Lemhényi Dezsőnek  aki már elhagyta a kórházat és otthon lábadozik  kívántak mielőbbi teljes felépülést.
Nagy József, a Kuratórium titkára beszámolt az augusztus végi, sikeres görögországi látogatásról, amelynek során 25 nyugdíjas olimpiai bajnok járt az ókori játékok és a jövő évi olimpia színhelyein. Az ülést vezető Zsivótzky Gyula javaslatára a normatív támogatás elveit átdolgozzák, és a jövő évtől kezdve elsősorban a szociális helyzetük miatt rászoruló nyugdíjas világbajnokokat kívánják támogatni. Segélyek odaítéléséről is döntöttek, így Sarkadi Sándor világbajnok motorcsónakversenyző, Bóbis Ildikó olimpiai ezüstérmes tőrvívónő, Hollósi Katalin, Kiss Lajos és Bodnár Lajos olimpiai helyzett, vb-érmes kajakosok kapnak egyszeri segélyt. A szokásos második félévi támogatásokat december 2-án, kedden 11 órakor a hagyományos színhelyen, a Régi Sipos Halászkertben osztják ki, összesen több mint hetvenen részesülnek támogatásban, és több mint nyolcmillió forint kerül a borítékokba. Az özvegyeknek ezúton is postán küldik ki a támogatást. A Kuratórium a GYISM kérését teljesítve, Puskás Ferenc labdarúgó olimpiai bajnok kórházi ápolásának költségeihez hozzájárulást szavazott meg.
Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
21 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
43 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
53 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája