Asztalitenisz: A Stat és a BVSC volt a legjobb

2003.11.04. 21:31
Címkék
A honi sportszövetségek életében kuriózumnak tekinthető az asztaliteniszezők azon döntése, miszerint a csapatbajnokságra befolyó nevezési díjak felét a szövetség a legeredményesebb utánpótlás-nevelő szakosztályok jutalmazására fordítja. A sportág utánpótlása nemzetközileg is rendkívül eredményes, amit jelez, hogy a korosztályos világversenyekről rendszerint éremmel, vagy érmekkel térnek haza a magyar asztaliteniszezők, s ebben vélhetően a fiatalok nevelését támogató törekvések is szerepet játszanak. A szakosztályok eredményességi rangsora alapján az idén 36 szakosztály között közel 4 millió forintot elosztásáról dönthettek a szövetség vezetői, s a jól megérdemelt pénzt egy-egy emlékplakett kíséretében kedd délelőtt a Hotel Stadionban ünnepélyes keretek között adták át az érintetteknek. A lányoknál toronymagasan a Statisztika volt a legeredményesebb, a 857 pontért 857 ezer forintnyi támogatást kaptak (az átszámítás elve szerint minden egyes pont 1000 forintot ért), míg a fiúknál az ugyancsak fölényesen nyerő BVSC 552 ezer forinttal gyarapodott. A szakosztályi rangsor élmezőnye
(1 pont=1000 forint)
(1 pont=1000 forint)

Fiúk. 1. BVSC 552 pont, 2. Kecskemét 205, 3. SZAK-Vasútőr 112, 4. PEAC-Pécs 111, 5. Ceglédi VSE 108. Lányok. 1. Statisztika 857, 2. Postás-Matáv SE 162, 3. KSI 149, 4. Soltvadkerti TE 140, 5. Kontyfa SE 120
Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
39 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
41 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
42 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
53 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
1 órája

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
1 órája

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája