Kapusgólok – saját térfélről

2003.11.04. 20:23
Címkék
A például José Luis Chilavert és Hans-Jörg Butt megmozdulásain edződött futballszurkolók már nem csodálkoznak azon, ha kapus szerez gólt futballmérkőzésen.
A paraguayi klaszszis tizenegyesből és szabadrúgásból is rendszeresen megkeserítette kollégái életét, a német hálóőr egy ideig a Bundesliga legbiztosabb lábú ítélet-végrehajtójának számított (majd egy hibáját követően a Leverkusennél eltiltották a büntetőktől), a saját tizenhatosukon belülről (úgy 90 méterről) azonban egyikük sem volt eredményes.Érdemes lenne leckéket venniük Inaki Cachótól, a spanyol Tercera Divisiónban szereplő Peralta kapusától, akinek ez a bűvészmutatvány kétszer is sikerült! Először az idén áprilisban, a Zaragoza B elleni összecsapáson lőtt gólt saját felségterületéről, de azzal semmire sem ment a csapata, tekintve, hogy 7–3-ra kikapott. Ezúttal azonban három pontot ért a hatalmas lövése, a Peralta Cacho találatával verte meg 1–0-ra a Burladést. "Egyszer sem tudatosan próbálkoztam. Az az igazság, hogy segített a szél és a szerencse is” – ismerte el a kapus.Magyarországon néhány évvel ezelőtt volt példa csaknem hasonló bravúrra, amely Babos Gábor nevéhez fűződött. "Az MTK-val a Tatabánya ellen játszottunk, kirúgásból találtam a hálóba, de a bíró nem adta meg a gólt. Les nem volt, a másnapi összefoglalót követően Nagy Miklós, a Játékvezetői Testület elnöke is elismerte, nagyot hibázott a bíró. Ilyen gólt tudatosan nem lehet rúgni, ehhez óriási mázlira van szükség, az ellenfél védőinek nem szabad a labdához férniük, a kapusnak pedig rosszul kell helyezkednie. Normális esetben képtelenség így gólt szerezni, de a futballban minden lehetséges” – mondta a NAC Breda hálóőre.A kézsérüléssel bajlódó kapus lapunknak elmondta, november 24-ig kell gipszet hordania, és azt követően dől el, mikor léphet legközelebb pályára. Ez az időpont minden bizonnyal a január 21-i tavaszi rajt lesz.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
14 perce

Női kézi: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
16 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
33 perce

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
50 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
2 órája