Nagy munkában az orvosok

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2003.11.18. 20:23
Címkék
Kasztília és Léon tartomány egészségügyi hatóságainak vizsgálata szerint biztos, hogy szalmonellával fertőződtek a ValladolidReal Madrid mérkőzés utáni díszvacsorán részt vett személyek.
A november 11-én, a Valladolid megalapítása 75. évfordulójára rendezett barátságos mérkőzést követően 76 díszvendéget kellett orvoshoz vinni, egyeseket pedig, mint a Duero-mellékiek elnökét, Carlos Suárez Suredát vagy Jorge Valdanót, a királyi gárda sportigazgatóját, kórházban kellett kezelni. A vizsgálatok szerint a vírus az egyik felszolgált süteményben került a vendégek elé, és feltehetőleg nagyon finom lehetett, ugyanis a jelenlevők háromnegyede fogyasztott belőle, majd fertőződött meg tőle. A hatóságok most vizsgálatot indítottak a vacsorát szervírozó cég ellen.A hét végén folytatódó bajnoki forduló előtt egyes játékosok is kidőltek a sorból, a Betist erősítő Denílson például izomszakadást szenvedett a jobb lábában, és legalább három hétig nem játszhat. Meglepő, de ez volt az első izomsérülése a brazil cselgépnek, amióta 1998-ban a sevillai egylethez szerződött, ráadásul ezúttal sem komoly a baj, legalábbis Tomás Calero csapatorvos szerint.A zöld-fehérekhez látogató Deportivónál sokkal aggasztóbb a helyzet, ugyanis Javier Irureta edző kénytelen lesz lemondani Tristán, Najbet, Amavisca és a nemrég visszatért Djalminha játékáról is. Közülük az izomhúzódást szenvedő Tristán kiesése a legérzékenyebb veszteség, ugyanis a sevillai játékos mindig hatalmas erőbedobással küzd korábbi egyesülete ellen, amiért az ottani vezetők annak idején nem láttak benne elég fantáziát, és hagyták elmenni.A már említett Real Madridnál most az a legfőbb kérdés a forduló előtt, hogy David Beckham pályára léphet-e az Albacete ellen. Az angol amellett, hogy megfázással küszködik, a hátát fájlalja, ezért kedden még csak 20 percet edzett, viszont Luis Serratosa csapatorvos szerint a légiós "a legjobb ütemben gyógyul”, így elképzelhető, hogy bevetheti őt Carlos Queiróz edző.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
59 perce

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
3 órája