Két teszt is pozitív lett

M. A.M. A.
2003.11.22. 20:55
Címkék
Befejeződött a párizsi világbajnokságon levett minták újbóli vizsgálata, s a 402 tesztelt atléta közül kettőnek a vizeletében bukkantak THG nyomaira  jelentették be szombaton Berlinben, az IAAF tanácsülését követően. (Az újratesztelésre az októberben kirobbant doppingbotrány miatt volt szükség. A kaliforniai Balco cég a teljesítmény növelése érdekében eddig ismeretlen szteroidot (THG) fejlesztett ki, s a világbajnokság idején ennek nyomait még nem kutatták.)
Azt, hogy ki a két vétkes atléta, egyelőre nem tudni, hiszen az A-próbák elvégzése után az IAAF sem a neveket, sem a versenyzők nemzetiségét nem hozhatja nyilvánosságra. Így azt sem tudni, hogy újabb sportolók buktak-e le, vagy a fennakadtak a közül az öt atléta közül valók-e, akiknek a neve már egy korábbi doppingvizsgálat során felvetődött. Az IAAF először az érintettet és országos szövetségét értesíti, s az atlétának 21 napja van arra, hogy az ellenőrző, úgynevezett B-tesztet kérje. Ezt a labornak a kérést követő négy héten belül kell teljesítenie, s csak újabb pozitív eredmény esetén hozható nyilvánosságra a sportoló neve.A berlini összejövetelen a tanácstagok megvitatták Jon Drummond ügyét is. Az amerikai vágtázó a világbajnokságon a kizárása után nem volt hajlandó elhagyni a pályát, emiatt csaknem egy órát késett a futam újraindítása. Drummondot és az amerikai szövetséget az IAAF szigorú figyelmeztetésben részesítette, Michael Caine, az amerikai csapat egyik vezetője – aki Drummondot a pályán maradásra biztatta – három éven át nem akkreditálható az IAAF rendezvényeire.A tanács eleget tett az athéni játékok szervezői kérésének, és hozzájárult ahhoz, hogy jövőre a férfi és női súlylökés küzdelmeit az ősi helyszínen, Olümpiában rendezzék meg. A versenyekre – amelyeket így a szokásosnál is nagyobb érdeklődés kísérhet – az atlétikai programot megelőzően, augusztus 18-án vagy 19-én kerül sor, az eredményhirdetést 20-án az Olimpiai stadionban tartják.
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
37 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
56 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája