Új élet, új géppel és álmokkal

Az új istálló (amely továbbra is Team Hungary névre hallgat) főnöke az édesapja lesz. A csapattársa kilétére is fény derült a napokban: a finn Vesa Kallio lesz az, a világbajnokságon már jól ismert Mika Kallio bátyja.
– Miért pont a finn motorosra esett a választás?
– Egy némettel is tárgyaltunk, de neki különböző gondjai voltak, nekünk pedig nem volt időnk. Az IRTA ugyanis ezen a héten dönt arról, hogy mely csapatok indulhatnak a világbajnokságon.
– De azért van esélyük az új csapattal is, igaz?
– Persze. Mindenki azt mondja, hogy nem lesz gond, mivel finn és magyar pilótából sincs túl sok a mezőnyben – velünk együtt is csak kettő-kettő lenne. Kallióról egyébként azt kell tudni, hogy az idén ezüstérmes lett az Európa-bajnokság kétszázötven köbcentis géposztályában.
– Jövőre mindketten a nyolcadliterben versenyeznek?
– Igen. Két kamionunk lesz, a tavalyi szerelők közül egy sem marad a csapatnál, újakkal dolgozunk majd. Az egyik közülük még az idén is az Apriliánál volt főszerelő, tehát rendkívül jó a kapcsolata a gyárral. Ez azért is nagyon fontos, mert talán így év közben is több segítséget kaphatunk, mint a többiek.
– Lesz a csapatukban első és második számú pilóta?
– Nem. Csak egy Kallio lesz, meg egy Tóth. Mindketten ugyanazt a motort kapjuk, ugyanazokat a fejlesztéseket.
– Miért döntött az Aprilia mellett?
– Mert jobban illik a vezetési stílusomhoz. Én jobban szeretem, ha egy motornak lent van az eleje, a Hondát is mindig úgy állíttattam be, de az se használt. Az Apriliánál ez eredendően így van, ennek köszönhetően már a kanyar elejétől lehet húzni a gázt. Már az első teszteken gyorsabb voltam vele, mint korábban a Hondával.
– Érezhetően sokkal lelkesebb, mint akár egy hónappal ezelőtt. Annyira rossz volt a hondás csapattal?
– Hatalmas csalódás volt számomra ez az év. Végig szenvedtünk, egyszer a beállításokkal volt gond, máskor meg megállt a motor. Lekopogom: én egyszer sem estem el. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Apriliával sokkal könnyebb lesz esni, mert az erősebb. De meg kell mondanom, már azt is várom, hogy essek vele. Persze nem szeretném, ha bajom esne, de végre újra van kedvem motorozni. Egészen más érzés, ha az ember úgy utazik el egy versenyre, hogy a fenébe, már megint fel kell ülnöm erre a rettenetes motorra, vagy pedig úgy, hogy alig várja, hogy száguldhasson vele. Engem most ez utóbbi érzés motivál.