Egyre sűrűbb az üldözőboly

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2003.12.07. 22:43
Címkék
A hátralévő mérkőzésektől függetlenül biztos volt, hogy a pénteken nyerő Monaco, Lyon kettős a helyén marad, ráadásul a hercegségbeliek hatpontos előnye sem csökken.
A szombat-vasárnapi kérdés az volt, mennyire sűrűsödik össze a tisztes távolból üldözők mezőnye: nos, a Sochaux után az Auxerre is idegenbeli győzelemmel zárta a 17. fordulót, és mivel a Paris Saint-Germain csak egy pontot tudott elhozni Rennes-ből, öt csapat araszol egymás mögött egy-egy pont különbséggel.Más kérdés, hogy a szurkolók ezúttal sem voltak feltétlenül elégedettek a látottakkal. Ezt azért érdemes megjegyezni, mert az ultracsoportok ezt a hétvégét választották arra, hogy tiltakozzanak az "egyre kevésbé szórakoztató” futball ellen. A megegyezés szerint szinte minden találkozó első húsz percében hallgattak a kórusok – még Strasbourgban is, ahol pedig Egon Gindorf, a klub elnöke 400 liternyi levest mert ki a szurkolóknak, a csapat melletti kitartásukért cserébe. A Racing játékosai sem fukarkodtak a gólokkal, a Bastiának hintett négyes igazán megfelelt a szórakoztatáshoz társított követelményeknek.Érdekesnek ígérkezett a PSG rennes-i fellépése is, hiszen Vahid Halilhodzsics a bretonok tavaszi élvonalban tartása után rakétázott a fővárosiak vezetőedzői székébe. Nem volt szívtelen egykori tanítványaihoz, hisz bár Fiorése a PSG-nek szerzett vezetést, Frei egy szöglet utáni kavarodásból kiegyenlített, és a későbbiekben már nem is változott az eredmény. Egy ideig az élboly másik tagja, az Auxerre is ikszre állt Ajaccióban, de aztán Djibril Cissé, a góllövőlista éllovasa (13) a kapust is kicselezve betalált, így három ponttal gazdagodott az AJA.Röviden a többi mérkőzésről: a lille-i Pichot korábban még sohasem szerzett gólt az élvonalban, most megtört a jég – balszerencséjére egy rossz mozdulattal a saját kapujába talált be, és végül ki is kapott a csapata; a Nice a szünet előtt megalapozott győzelemmel őrizte meg hazai veretlenségét; a gyengén rajtoló Le Mans sorozatban a harmadik hazai bajnokiját is megnyerte, így már nem lóg ki a mezőnyből; amennyire örült a Toulouse a pocsék meccsen kiharcolt egy pontnak, annyira bosszankodott a házigazda Nantes az 1–1 miatt. Ligue 1
17. forduló:
17. forduló:
Ajaccio–Auxerre 1–2 (Bagayoko 51., ill. Mexés 16., D. Cissé 65.), Bordeaux–Lille 2–1 (Pichot 7. – öngól, Francia 13., ill. Caneira 49. – öngól), Nantes–Toulouse 1–1 (N. Gillet 20. – 11-esből, ill. Dieuze 45. – 11-esből), Rennes–Paris Saint-Germain 1–1 (Frei 73., ill. Fiorése 49.), Strasbourg–Bastia 4–2 (Ljuboja 15., Le Pen 38., Niang 44., Ehret 54., ill. Hadzsi 39., 71.), Nice–Montpellier 2–1 (Everson 23., Laslandes 36., ill. Bamogo 86. – 11-esből), Le Mans–Guingamp 2–0 (Cousin 34., Celdran 78.). Már közölt eredmények: Lyon–Metz 2–1, Marseille–Monaco 1–2, Lens–Sochaux 0-3

A következő forduló mérkőzéseit december 13-án és 14-én rendezik.
Az állás
1. Monaco 16 12 3 1 30–13 39
2. Lyon 16 10 3 3 31–13 33
3. Paris SG 17 9 4 4 22–14 31
4. Sochaux 16 9 3 4 25–16 30
5. Auxerre 17 9 2 6 28–17 29
6. Lens 17 9 1 7 16–24 28
7. Marseille 16 9 – 7 23–17 27
8. Nice 16 6 7 3 15–14 25
9. Strasbourg 17 6 5 6 26–23 23
10. Bordeaux 16 6 5 5 15–14 23
11. Nantes 17 7 2 8 17–17 23
12. Bastia 17 6 4 7 23–28 22
13. Montpellier 16 6 3 7 23–24 21
14. Rennes 17 4 7 6 18–18 19
15. Lille 17 4 6 7 18–23 18
16. Ajaccio 17 4 4 9 15–24 16
17. Metz 16 4 3 9 13–18 15
18. Guingamp 17 4 2 11 15–27 14
19. Le Mans 17 3 5 9 14–27 14
20. Toulouse 17 2 5 10 12–28 11
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
45 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
2 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája