Szabó simán nyert

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2003.12.07. 21:30
Címkék
A rajtlistát látva senkinek sem volt kétsége afelől, hogy ha nem lesz technikai gondja, akkor Szabó Gergő fogja megnyerni a Mikulás-ralit. Ô volt ugyanis az egyetlen, aki egy World Rally Cart állított csatasorba az országos bajnoki sorozatba nem számító, ám a versenyzők körében rendkívül népszerű viadalon.
Szabó négy gyorsasági szakasz után több mint egyperces előnynyel nyert, méghozzá úgy, hogy nem a megszokott navigátorával, hanem egy alkalmi partnerrel (az egyik támogatója, Benics Kálmán ült be mellé) autózott. A második helyért már nagyobb volt a küzdelem, Szilágyi János és az egy év kihagyás után visszatérő (ezalatt a gyorsasági ob királykategóriájában bajnoki címet szerző) Turán Frigyes között mindössze öt másodperc döntött – előbbi javára. Hideg Krisztiáné lett a negyedik pozíció, ami azért is különösen nagy tett a részéről, mert itiner nélkül autózott (úgy volt, hogy Pandur megy a kocsijával, az utolsó pillanatban derült ki, hogy mégsem, így Hideg pályabejárás nélkül száguldott). Az időjárás szerencsére megkönyörült a 180 indulópároson (az előzetes előrejelzéssel ellentétben sütött a nap, és nem esett a hó), no meg a népes szurkolótáboron, amely a pályák szélén izgulta (és fagyoskodta) végig a viadalt. 7. Persped Minor-kupa, Veszprém
Abszolút sorrend (nem hivatalos): 1. Szabó Gergő, Benics Kálmán (Skoda Octavia WRC) 36:11.5, 2. Szilágyi, Nyírfás (Mitsubishi Lancer Evo6) 1:04.8 perc hátrány, 3. Turán, Csökő (Mitsubishi Lancer Evo6) 1:10.5 p h., 4, Hideg, Pandur (Mitsubishi Lancer Evo6) 1:40.0 p h., 5. Botka D., Mihalik (Mitsubishi Lancer Evo6) 2:33.0 p h., 6. Lukács, Szittya (Mitsubishi Lancer Evo4) 2:47.7 p h.
Legfrissebb hírek

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
4 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
7 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
45 perce

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
58 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
1 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
1 órája

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik