"Meghízott" a férficsapat

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2004.01.05. 20:40
Címkék
A legfrissebbek közé tartoznak a tornászok, hétfőn ugyanis a tatai edzőtáborba vonult a férfiválogatott. S hogy hova ez a nagy sietség?
Talán nem is kell hangsúlyozni, hogy az olimpia esztendeje van, (bár ez sajnos csak Gál Róbertet érinti) ám a korai évkezdet mellett szólt az is, hogy április közepén rendezik meg az Európa-bajnokságot, éppen ezért január közepétől már jó, ha ontják magukból a gyakorlatokat legjobbjaink.– Kezdjük a legfontosabbal: sérültek?– Hála a jó égnek, nincsenek – válaszolt Vereckei István szövetségi kapitány. – Vagyis apróbb gondok mindig adódnak, most éppen Gál Róbert küzd derékproblémákkal, de olyan egetverő sérülés nem hátráltatja a válogatott munkáját.– Akkor kezdődhet a "kínzás".– Csak szép fokozatosan. Most három hétre jöttünk Tatára, ebből az időszakból az első hetet arra szánom, hogy megerősödjenek a fiúk, és viszszarázódjanak a régi munkatempóba, éppen ezért többnyire gimnasztikázunk, erősítünk, technikázunk és lazítunk. A második héttől azonban már jöhetnek az új elemek és a gyakorlatok. Szorít az idő, és ezzel mindenki tisztában van.– Erre az esztendőre szépen "meghízott" a felnőttkeret.– Így van, nőtt a létszám. Tizenhét emberrel próbálkozhatok, köszönhetően annak, hogy hét "újonc" csatlakozott a csapathoz, így lesz kikből válogatni az Európa-bajnokságra. Március elejéig szeretném letudni a válogatóversenyeket, így a kontinensviadalig hátralévő időszakban már csak azokat versenyeztetem, akikre számítok az Európa-bajnokságon. Egyébként eseménydús tavaszunk lesz, hiszen a márciusi Világkupák mellett amolyan Európa-bajnoki bemelegítőként három csapatviadalt is szeretnék beiktatni a programba. A terveink szerint Ukrajna, Szlovákia, és ha minden jól alakul, Románia ellen lépnek majd szőnyegre legjobbjaink.– Árulja el, egyetlen olimpiai részvevőnk, Gál Róbert különleges "bánásmódban" részesül, vagy ő is a csapat programja szerint halad a felkészüléssel?– Is-is. A lényeg az, hogy szeretnék, ha már az Európa-bajnokságon új elemeket tudna bemutatni, ám ha ez nem sikerülne, az olimpiáig még lesz ideje. A lényeg az, hogy változtatni kell a gyakorlatain, mert Athénban csak így rúghat labdába.A férfi felnőtt válogatott keret: Fekete Levente, Király Roland, Magyari Zsolt, Detrői Zoltán, Takács Árpád, Gál Róbert, Hetrovics Marcell, Szilágyi András, Puskás Péter, Dömsödi Gábor, Czingli László, Szalontai István, Horváth Csaba, Berki Krisztián, Vereckei Csaba, Bernáth Imre, Nagy Zoltán
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik