Utaztatnák a nézőket

M. A.M. A.
2004.01.08. 21:49
Címkék
A várakozásoknak megfelelően a Hertha BSC játékosai első nekifutásra elutasították, hogy Dieter Hoeness menedzser akár a háromnegyedére csökkentse a fizetésüket. Ugyanakkor a futballisták is úgy gondolták, bűnhődniük kell az őszi gyatra teljesítményért (a nemzetközi kupaszereplésről álmodó Hertha csak a 17. a tabellán), ezért felajánlották, az idegenbeli mérkőzésekre hajlandóak állni saját zsebből a szurkolók utazási költségeit.
"A menedzser annyit kért tőlünk, hogy mi is álljunk elő egy ötlettel. Megtettük, várjuk a fejleményeket. Ha az ő verzióját fogadtuk volna el, az visszatérítendő büntetés lett volna, azaz ha bentmaradunk, visszakapjuk az elvont pénzünket. Így viszont saját magunkat büntetjük meg, hiszen nyolc idegenbeli meccsre mi fizetjük a buszt és a belépőt a drukkereknek. Ezt nem kapjuk vissza, ez a szurkolókra megy el" – mondta az ötletről Király Gábor, a Hertha és a magyar válogatott kapusa.A hálóőr elmondása szerint a berliniek foglalkozásai az új edző, Hans Meyer érkezésével picit átalakultak, sokkal több a gyors gyakorlat, hosszú távú futás csak a bemelegítés és a levezetés során szerepel a programban, viszont sokkal több a dinamikus játék és ütközés. Király Gábor és Dárdai Pál csapata vasárnap indul a Kanári-szigetekre, ahol tíznapos edzőtáborozáson vesz részt.
Legfrissebb hírek

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
24 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
24 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
35 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
53 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
1 órája

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
1 órája