Megbotlott az Arsenal B

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2004.01.21. 23:11
Címkék
Az Arsenal nem vette túl komolyan a Ligakupa elődöntőjének első mérkőzését a Middlesbrough ellen, és Arséne Wenger tartalékcsapata ki is kapott a Highburyben a legerősebb összeállításában játszó Borótól.
A francia menedzser ennek ellenére nem csalódott, hiszen viszonylag jól játszott a csapat, ráadásul kipihenhette magát Lehmann, Campbell, Cole, Vieira, Ljungberg, Pires és Henry is (Wiltord, Bergkamp és Aliadiere sérült)."Nem érzek bűntudatot, nem játszhat hetente két mérkőzést ugyanaz a tizenegy. Nem hiszem, hogy nagy kockázatot vállaltam volna, a csapatnak így is minden esélye megvolt a győzelemre" – mondta Wenger a találkozó után. A francia először próbálta ki Quincy Owusu-Abeiyét, aki nem játszott klubjához méltóan, mint ahogy David Bentley sem – mindkettőjüket le is cserélte Wenger. Steve McClaren több embere teljesítményével is elégedett volt, Ugo Ehiogu kiválóan irányította a védelmet, míg elöl Juninho Paulista remekelt. A 15. percben még kapufát lőtt, az ötvenharmadikban aztán Gaizka Mendieta passza után a kapuba talált.A Chelsea-hez a héten aláíró Petr Cech kijelentette, ezentúl nem Carlo Cudicini, hanem ő lesz a "kékek" első számú kapusa. "Azért hoznak ide, hogy védjek" – mondta a cseh. Közben egy másik londoni klubnál, a Tottenhamnél a tulajdonosok megszavazták, hogy a szakmai vezetőség 15 millió fontot költsön új játékosokra. A válogatott az Európa-bajnokság előtt vendégül látja Japán nemzeti csapatát, az összecsapásra június 1-jén a City of Manchester-stadionban kerül sor.Premier League
Elhalasztott mérkőzés:
Elhalasztott mérkőzés:
Wolverhampton Wanderers–Liverpool 1–1 (Miller 90., ill. Cheyrou 42.). Az élcsoport a 22. forduló után: 1. Arsenal 52 pont, 2. Manchester United 50, 3. Chelsea 46, 4. Charlton 37, 5. Liverpool 33 (32–24), 6. Newcastle 33 (30–23), …18. Leicester City 20, 19. Wolverhampton 18

Ligakupa
Elődöntő, első mérkőzések:
Arsenal–Middlesbrough 0–1 (Juninho Paulista 53.), Bolton Wanderers–Aston Villa 5–2 (Okocha 2., 80., Nolan 9., Jannakopulosz 17., N’Gotty 74., ill. Angel 20., 56.). A visszavágókat egy hét múlva játsszák.
Legfrissebb hírek

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
8 perce

A Győri fivérek távoztak a Ferencvárostól és Győrbe igazoltak

Kézilabda
10 perce

David Beckham a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
24 perce

Vb 2026: Halálosan megfenyegették a lemondott dél-koreai kapitányt

Foci vb 2026
31 perce

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
39 perce

A kanadaiak sztárja az ezredik

Foci vb 2026
55 perce

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
1 órája

A portugál játékvezetőt kitiltották a kanadai üzletláncból az elmaradt tizenegyes miatt

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik