Lovassport: Euróezrekért hajthatnak

Cs. B.Cs. B.
2004.02.18. 21:32
Címkék
Az augusztus 4. és 8. között Kecskeméten sorra kerülő négyesfogathajtó-világbajnokság apropóján tartott tájékoztatót a Magyar Lovasszövetség. Mint Mondok József versenyigazgató elmondta, előzetesen 20 ország 50 hajtójának a részvételére számítanak, ami húsz százalékos növekedést jelentene a tavalyi vb indulói létszámához képest. Az is elhangzott, hogy a verseny költségvetése 248 millió forint, aminek jelenleg a fele áll rendelkezésre, valamint hogy a hajtók között komoly pénzdíjért – 40 000 euró, azaz több mint 10 millió forint – folyik majd a küzdelem. Magyar részről egyébként 23 hajtó készül a megmérettetésre, akik közül három válogató alapján – Fábiánsebestyén (április 30–május 2), Vecsés (május 28–30), Adony (június 25–27) – kerül ki a rendező ország jogán indítható kilenc versenyző. Már a betétprogramokat is tervezi a szervezőbizottság, így például a vb-vel egyidőben rendezik meg az országos trófeakiállítást, ami reményeik szerint sok érdeklődőt vonz majd. Ha már az érdeklődőkről szó esett, örömteli hír, hogy Kecskeméten lassan már nem lehet szállást találni a verseny időpontjában.Fintha Gábor szövetségi kapitány a válogatott várható szerepléséről beszélt, kiemelve, hogy senki se várja a húsz évvel ezelőtti teljes magyar siker – 1984-ben mindhárom egyéni érmet és a csapatgyőzelmet is megszerezték a mieink Szilvásváradon – megismétlését. Sőt a kapitány óriási eredménynek tartaná, ha a csapat dobogóra állhatna. Annál is inkább, mert az athéni olimpia miatt előrehozott időpontot túlontúl korainak tartja, véleménye szerint szerencsésebb lett volna, legalábbis a felkészülés szempontjából, egy szeptemberi rendezés.Végezetül a szövetség elnöke, Farkas Sándor a sportág egészéről szólt, értékelte mind a hat szakág tavalyi szereplését, említést tett az idei célkitűzésekről, hozzátéve, hogy díjlovaglásban és lovastusában már egyáltalán nincs esély az olimpiai indulásra, és díjugratásban is csak halvány remény maradt.6. lovas torna, műlovas verseny, Lajosmizse
Csapat. A-kategória: 1. Sóskuti LK (Rack Eszter, Horányi Anna, Wynne Arabella, Szeredy Patrícia, Karig Fruzsina, Karig Luca, Csordás Réka, Németh Blanka, Ács Kornélia) 7.642, 2. Medimp Kecskemét 7.108, 3. Szentesi Kinizsi SE 7.042. B-kategória: 1. Budapesti LK 6.958
Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
13 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
16 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
18 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
29 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
36 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
45 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2 órája