A világbajnokság sikertelensége megviselte a versenyzőket

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2004.02.21. 22:42
Címkék
A ritmikus gimnasztikázók megtartották idei első ellenőrző versenyüket, amelyen a csepeli Kiss Katalin mögött Királyvári Nikoletta és Benyó Fruzsina érte el a legjobb eredményt.
Igaz, a krónikához hozzátartozik, hogy a tavaly őszi budapesti világbajnokságon szereplő versenyzőink közül Haris Brigitta, Mészáros Zsófia és Daróczi Petra is távol maradt a megméretéstől.Az OSC-s Haris korábban már elmondta lapunknak, hogy lábsérülése miatt pihenőt vett ki, sőt azon is gondolkozik, hogy egyáltalán folytassa-e pályafutását. A BDSE-s Daróczi Petra sem állt edzésbe az idén, ami azért is furcsa, mert csak most lesz 16 esztendős, és szép jövő áll előtte a sportban."Petra azért nem kezdte el az edzéseket, mert az elmúlt időszak sokat kivett belőle – mondta edzője, Szalay Andrea. – A világbajnoki felkészülés meglehetősen intenzív volt, és mindenkit megviselt a kemény munka. Ráadásul nem sok versenyzőnek akadt sikerélménye, ami pluszenergiát adhatott volna a folytatáshoz. Petra éppen ezért és az iskolai elfoglaltságai miatt úgy döntött, hogy egy kis időt kér, és majd meglátja, hogy a nyáron nekiálljon-e a felkészülésnek."Mészáros Zsófia időt sem kért, egyszerűen bejelentette edzőjének, Érfalvi Nórának a visszavonulását. Pedig 17 esztendejével ő sem számít matuzsálemnek ebben a sportágban…"Mit lehet mondani erről? – kérdezett vissza Érfalvi Nóra. – Egyszerűen besokalltak a gyerekek. A világbajnokság előtt három hónapig egy orosz edzőnő irányításával kőkeményen edzettek. Ám hirtelen lettek olyan terhelésnek kitéve, amit fizikailag még csak-csak, de mentálisan már nem bírtak el. Ráadásul még mindig olyan zűrzavaros viszonyok uralkodnak ebben a sportágban, hogy nehéz járható utat, helyes irányelvet felvillantani előttük. Zsófi az elmúlt két évben már a felnőttmezőnyben versenyzett, nem is sikertelenül, ám sajnos gyakran azt tapasztalta a nemzetközi viadalokon, hogy hol igazságtalanul le-, hol pedig azt, hogy érdemtelenül felpontozzák a gyakorlatát. A valódi sportérték pedig teljesen a háttérbe szorult. Sőt, arra is rájött, hogy a hazai háttér, a körülmények nem elegendőek ahhoz, hogy versenyre kelhesen a világ legjobbjaival, így inkább a tanulásba fekteti azt az energiát, amit eddig a sportra áldozott. Én próbáltam meggyőzni, de hajthatatlan maradt. Mindenesetre, ahogy Szalay Andrea Daróczi Petrát, én is visszavárom Zsófit."
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
55 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik