Trezeguet örömmel jönne

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2004.02.26. 23:05
Címkék
A spanyol sajtó David Trezeguet nevétől hangos, a Juventus francia csatára ugyanis állítólag hajlik a megegyezésre a Barcelonával. A katalán óriásnál nagytakarításra készülnek, így a nyáron nagy mozgás várható a Camp Nou öltözőjében, és a mostani hírek szerint Trezeguet lehet az első érkező.
A futballista egyik ügynökén keresztül jelezte a Barca vezetőségének, hogy szívesen öltené magára a klub gránátpiros-kék mezét. A Juvének is megérné, ha Trezeguet a nyáron odébbállna, a szerződése ugyanis 2005 júniusáig köti a torinói klubhoz, azaz pénzt később aligha látnának utána. Joan Laporta, a Barcelona elnöke egyelőre nem kommentálta a lapinformációt, de kijelentette, hogy csapata mindig arra törekszik, hogy a legjobb játékosokat gyűjtse össze a keretébe.Laportához kapcsolódó hír, hogy a rendőrség elfogott egy szurkolót, akit az ő halálos megfenyegetésével gyanúsít. Kilétéről nem közöltek semmit, és egyelőre azt sem tudni, hogy az illető kapcsolatban áll-e a Boixos Nois elnevezésű szélsőséges csoporttal. A rendőrség korábban annak a feltételezésének adott hangot, hogy az elmúlt év novemberének közepén a vehemens társaság egy vagy több tagja rajzolta tele fenyegető falfirkákkal Laporta házának falát.A Valenciánál szintén a jövőre gondoltak: a Radio Valencia értesülései szerint a Turia-parti egyesület megegyezett a Metz mindössze 21 esztendős kapusával, Ludovic Butelle-jel. A kapus szerződése a nyáron jár le a francia egyesülettel, ám lehet, hogy még egy évig jelenlegi kenyéradójánál marad (vagy más klubhoz kerül kölcsönbe), mert a Valenciánál mindkét kapusnak, Canizaresnek és Palopnak is 2005-ig szóló szerződése van. Az már kiszivárgott a Mestallából, hogy a Valencia vezetősége csak az egyik hálóőrrel – feltehetően Canizaresszel – kívánja meghosszabbítani a kontraktust, így Butelle a jövő év nyarától állhat a spanyol csapat rendelkezésére.
Legfrissebb hírek

Superliga: Metaloglobus–Csíkszereda

Minden más foci
14 perce

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
15 perce

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
33 perce

Családi körtúra az Árpád-kilátóhoz

Csupasport
39 perce

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
1 órája

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
1 órája

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
1 órája

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik