Triatlon: Nem sikerült a pontszerzés

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.03.01. 21:16
Címkék
Három magyar versenyző vett részt a dél-afrikai világranglistapont-szerző versenyen, ám az erős mezőnyben (jellemző, hogy a világ- és Európa-bajnok spanyol Ivan Rana is csak a 9. helyezést tudta megszerezni) egyiküknek sem sikerült a legjobb tíz közé kerülni, vagyis Varga Szabolcs (Proform TK), Lipták Tamás (Debreceni Sportcentrum), illetve Edöcsény Nóra (Proform TK) sem tudott javítani az olimpiai kvalifikáció alapját képező ranglistahelyezésén.
Az olimpiai keret tagjai egyébként a felkészülés egyik fontos állomásán vannak túl, a Magyar Triatlonszövetség legutóbbi elnökségi ülésén a háromhetes februári kerékpáros alapozó edzőtáborról elégedetten számolhatott be Nemes Csaba szakmai igazgató és Papp Zsolt edző. A versenyzők a Kanári-szigeteken ideális körülmények között tudták végrehajtani a tervezett programot, a változatos terepeken végzett kerékpárosedzéseken kívül uszoda és atlétikai pálya is rendelkezésükre állt. Az edzőtábor munkájába egy hét után bekapcsolódó dr. Györe István keretorvos speciális teszteket is elvégzett a versenyzőkkel.Az olimpiai keret – kiegészülve az U23-as válogatottal és a Heraklész-program résztvevőivel – március 1-jétől két hétig a horvátországi Medulinban folytatja felkészülését.Világranglistapont-szerző verseny, Bloemfontein
(Dél-Afrikai Köztársaság, a táv: 1.5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás). Férfiak:
(Dél-Afrikai Köztársaság, a táv: 1.5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás). Férfiak:
1. Javier Gomez (spanyol) 1:49:46, 2. Berk (holland) 1:49:51, 3. Cabellos (spanyol) 1:49:58, …11. Varga Szabolcs (magyar) 1:52:33, …16. Lipták Tamás (magyar) 1:53:23. Nők: 1. Kathleen Smet (belga) 2:03:08, 2. Rodriguez (spanyol) 2:04:32, 3. Branböck (osztrák) 2:05:16, …12. Edöcsény Nóra (magyar) 2:11:33
Legfrissebb hírek

Bundabotránya miatt az európai sorozatokból is kizárták a cseh Karvinát

Minden más foci
21 perce

Oyarzabal góljával vezetnek a spanyolok

Foci vb 2026
28 perce

Legjobb játékosa után menedzserétől is megvált a Nottingham Forest – hivatalos

Angol labdarúgás
28 perce

Vízilabda: negyeddöntős vereség az U18-as fiú-világbajnokságon

Utánpótlássport
37 perce

Oscar-díjas színészházaspár drukkol a spanyoloknak

Foci vb 2026
37 perce

A Liverpool különleges emlékművet állított Diogo Jota és testvére tiszteletére

Angol labdarúgás
37 perce

Portugál–horvát rangadóra várva: a torontói Budapest Park a szabadidő-sportolók kedvelt helye

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Spanyolország–Ausztria meccs

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik