Hetrovics Marcell beleerősített

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2004.03.03. 23:23
Címkék
Rég nem látott izgalmakat hozhat majd a március közepén megrendezendő harmadik férfi Európa-bajnoki válogatóverseny, hiszen a szerdai második felvonáson alaposan megkeveredtek a "lapok".
Hetrovics Marcell korláton is gyôzött
Hetrovics Marcell korláton is gyôzött
Hetrovics Marcell korláton is gyôzött
Hetrovics Marcell korláton is gyôzött
Hetrovics Marcell korláton is gyôzött
Hetrovics Marcell korláton is gyôzött
Ez elsősorban a ferencvárosiak fiataljának, Hetrovics Marcellnak volt köszönhető, aki ezúttal egypontnyi előnnyel szerezte meg a győzelmet a rutinosabbnak számító Fekete Levente és az első viadalt megnyerő Detrői Zoltán előtt.
A tavaly sokáig lábsérüléssel bajlódó Hetrovics ugrásban (holtversenyben Gál Róberttel), valamint korláton diadalmaskodott, és ez nagy fegyvertényt jelentett számára, olyannyira, hogy pontjait tekintve összesítésben feljött a második helyre Detrői mögé. A nap során egyébként csak az olimpiai kvótás Gál és Hetrovics Marcell tudott duplázni, míg a nap legmagasabb pontszámait Berki Krisztián lólengésben (9.6) és Fekete Levente gyűrűn (9.5) gyűjtötte be. A legalacsonyabb győztes pontszám természetesen a válogatott leggyengébbik szerén, nyújtón született, a dunaferres Bernáth Imre 8.9-del nyerte meg a számot. Igaz, javára válik, hogy ezen a szeren most már egyértelműen ő számít a hazai favoritnak.
Vereckei István szövetségi kapitány a versenyt követően kihirdette azt a 10 tagú szűkített keretet, amely folytathatja a felkészülést az áprilisi ljubljanai kontinensviadalra, e szerint Detrői Zoltán, Hetrovics Marcell, Fekete Levente, Gál Róbert, Bernáth Imre, Berki Krisztián, Szilágyi András, Magyari Zsolt, Horváth Csaba és a válogatón eddig nem szereplő (a szövetségi kapitány két versenyzőt szubjektív szempontok alapján jelölhet a csapatba) Király Roland reménykedhet még az Eb-szereplésben.
Csütörtökön egyébként négy versenyzőnk, Gál Róbert, Fekete Levente, Berki Krisztián és Gál Kitti elutazik a másnap kezdődő cottbusi Világkupa-viadalra.

2. férfi Európa-bajnoki válogatóverseny, Tornacsarnok
Eredmények:
1. Hetrovics Marcell (FTC-Ybl Tervező) 22 helyezési pont, 2. Fekete (BHSE) 21, 3. Detrői (BHSE) 15, 4. Gál (FTC-Ybl Tervező) 14, 5. Bernáth (Dunaferr SE) és Berki (KSI SE) 7-7
Legfrissebb hírek

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
22 perce

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
22 perce

Lovassy Rómeó elődöntőbe jutott a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
31 perce

Gerebics Roland lett a koronglövők új szakágvezetője – hivatalos

Egyéb egyéni
49 perce

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
1 órája

Mindenki Littler ellen – rajtol a darts Premier League 22. idénye

Egyéb egyéni
1 órája

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik