Támogatandó a sportiskolai koncepció

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.03.04. 22:15
Címkék
A Nemzeti Sportszövetség szervezésében tartották meg "A testnevelés és a sport helyzete az oktatásban, különös tekintettel a készülő sportiskolai koncepcióra" címmel meghirdetett fórumot.
Szabó Tamás, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet főigazgatója nyitó előadásában ismertette a Sport XXI. Programot, amely mintegy 100 ezer gyereket érintene, s amelynek (többek között) célja, hogy hatását kifejtse az iskolákban, támogassa a sportágfejlesztési programokat, a sportegyesületi műhelymunkát. Ahogy a NUPI a költségvetés ide vonatkozó adatait megtudja, elindulhat a program. A főigazgató a sportiskolai koncepcióról úgy véli, hogy átgondolt, gondosan előkészített, fő célja az esélyegyenlőség megteremtése. "Szakmai érveink elfogytak, politikai döntésre várunk" – tette hozzá Szabó Tamás. A koncepciót kidolgozó Lehmann László az Alapfokú Sportoktatási Intézményt bemutatva elmondta, hogy a művészeti iskolákkal analóg módon értelmezhető, normatív alapfinanszírozással működő közoktatási intézmény lenne. Az ASI céljaként az esélyegyenlőség mellett a prevenció, a tehetséggondozás és az egészségnevelés fogalmazható meg. A fórumon felszólaló Andrásné Teleky Judit, az Oktatási Minisztérium sportért felelős szakmai főtanácsadója jónak és támogatandónak tartja a koncepciót, ám az törvénymódosítást igényel, hogy beindulhasson. Zsolnai József, a Pedagógiai Kutató Intézet igazgatója is jó véleménnyel volt az elképzelésekről: "Teljesen megalapozott, és merészen szembehelyezkedik azzal a szétesettséggel, amely ma az élsport utánpótlás-nevelés terén létező szervezeti megosztottságát jellemzi. Ha a pedagógustársadalom és a szülők körében ismertté válik a koncepció, akár népszerűbbé is válhat, mint a művészeti iskolák."
Legfrissebb hírek

Bundabotránya miatt az európai sorozatokból is kizárták a cseh Karvinát

Minden más foci
21 perce

Oyarzabal góljával vezetnek a spanyolok

Foci vb 2026
27 perce

Legjobb játékosa után menedzserétől is megvált a Nottingham Forest – hivatalos

Angol labdarúgás
28 perce

Vízilabda: negyeddöntős vereség az U18-as fiú-világbajnokságon

Utánpótlássport
36 perce

Oscar-díjas színészházaspár drukkol a spanyoloknak

Foci vb 2026
36 perce

A Liverpool különleges emlékművet állított Diogo Jota és testvére tiszteletére

Angol labdarúgás
37 perce

Portugál–horvát rangadóra várva: a torontói Budapest Park a szabadidő-sportolók kedvelt helye

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Spanyolország–Ausztria meccs

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik