Gál csak kilencedik

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2004.03.05. 22:27
Címkék
Tavaly nagy terjedelemben számolt be lapunk a cottbusi Világkupa-versenyről. Nem véletlenül: a magyar tornászok ugyanis remekül szerepeltek az idénynyitó németországi Világkupa-viadalon. Akkor Gál Róbert élete első Vk-győzelmét ünnepelhette, és Fekete Leventére, valamint Berki Krisztiánra sem lehetett panasz előbbi az ötödik, utóbbi a hatodik helyet szerezte meg lólengésben.
Az idén sajnos egyetlen versenyzőnk sem került be a legjobb nyolc közé. A talajon címvédő Gál Róbert pénteken csak a 17. helyen zárt, míg ugrásban 25 ezredponttal lemaradt a fináléról. Lovasaink közül, az idehaza remek formában versenyző Berki már a szerre való felrugaszkodás után leesett a lóról, Fekete 9.4-e pedig csak a 12. helyhez volt elegendő. Reméltük, hogy ő gyűrűn majd javítani tud, ám kisebb rontásokat követően a 14. lett. A nőknél a szombathelyi Gál Kitti próbált szerencsét, ám többnyire a mezőny közepén zárt. Világkupa-verseny, Cottbus
Selejtezők
Férfiak.
Selejtezők
Férfiak.
Talaj: 1. Kyle Shewfelt (kanadai) 9.600, 2. Vihrovs (lett) 9.525, 3. Dominguez (svájci) 9.525, …17. Gál Róbert (magyar) 8.875. Lólengés: 1. Victor Cano (spanyol) 9.650, 2. Lu Bin (kínai) 9.625, 3. Suciu (román) 9.625, …12. Fekete Levente (magyar) 9.400, …25. Berki Krisztián (magyar) 8.850. Gyűrű: 1. Yuri Van Gelder (holland) 9.700, 2. Tambakosz (görög) 9.650, 3. Tung Csen (kínai) 9.650, …14. Fekete 9.375. Ugrás: 1. Leszek Blanik (lengyel) 9.737, 2. Hypolito (brazil) 9.662, 3. Lu Bin 9.637, …9. Gál R. 9.450.
Nők. Ugrás: 1. Okszana Csuszovityina (üzbég) 9.425, 2. Shire (amerikai) 9.275, 3. Sinclair (amerikai) 9.187, …17. Gál Kitti (magyar) 8.662. Felemás korlát: 1. Liu Csüan (kínai) 9.650, 2. Tweddle (brit) 9.550, 3. Pjong Kvang Szun (KNDK-beli) 9.475. Gerenda: 1. Catalina Ponor (román) 9.650, 2. Sinclair 9.250, 3. Brüggemann (német) 9.200, …36. Gál K. 6.650. Talaj: 1. Daiane dos Santos (brazil) 9.675, 2. Ponor 9.575, 3. Leonida (román) 9.425, …21. Gál K. 7.575
Legfrissebb hírek

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
22 perce

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
22 perce

Lovassy Rómeó elődöntőbe jutott a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
31 perce

Gerebics Roland lett a koronglövők új szakágvezetője – hivatalos

Egyéb egyéni
49 perce

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
1 órája

Mindenki Littler ellen – rajtol a darts Premier League 22. idénye

Egyéb egyéni
1 órája

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik