Sidi GP-ezüstérme

Cs. B.Cs. B.
2004.03.06. 21:46
Címkék
Mivel a sydneyi Világkupa-verseny szombati programjában csak egy döntő szerepelt, a rendezők úgy döntöttek, a férfi puskások záró napi 3x40 lövéses összetettje előtt egy Grand Prix-viadalon is "összeeresztik" a mezőnyt.
Az ötlet végül magyar szempontból különösen jónak bizonyult, hiszen Sidi Péter ezüstérmes lett a szlovén olimpiai bajnok Rajmond Debevec mögött. Ám ami ennél is jobb hír, hogy a komáromi puskás új döntős országos csúcsot lőtt, három tizeddel megjavítva Vári Zsolt 1998-as eredményét. "Az idén először lőttem tétversenyen összetettet, és várakozáson felül sikerült. Remélem, a folytatás sem lesz rosszabb" – öszszegzett Sidi, aki légpuskával már szerzett Sydneyben egy második helyet.A Vk-verseny programjában ugyanakkor a női skeetesek kerültek sorra, akik között olimpiai bronzérmes versenyzőnk, Igaly Diána is fegyvert ragadott. Ezúttal azonban nem sikerült döntőbe jutnia, 65 korongjával a 15. lett. A győzelmet végül a finn Maarit Lepomaki szerezte meg a kínai Vang Huj-csin és az olimpiai címvédő azeri Zemfira Meftahetgyinova előtt.Világkupa-verseny, Sydney
Nők. Skeet (75 korong, 20 induló): 1. Maarit Lepomaki (finn) 96 (73), 2. Vang Huj-csin (kínai) 94 (71), 3. Si Hung-jen (kínai) 93 (72), 4. Ogilvie (ausztrál) 92/14 (70), 5. Jü Hsziu-min (kínai) 92/13 (70), 6. Meftahetgyinova (azeri) 92/3 (71), …15. Igaly Diána (magyar) 65
Grand Prix-viadal, Sydney
Férfiak. Kisöbű sportpuska, összetett (3x40 lövés, 50 méter): 1. Rajmond Debevec (szlovén) 1278.4 (1178), 2. Sidi Péter (magyar) 1272.5 – országos csúcs (régi:1272.3, Vári Zsolt, Bp, 1998) (1170), 3. Farnik (osztrák) 1270.4 (1173)
Legfrissebb hírek

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
22 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
22 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
33 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
51 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
1 órája

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
1 órája