MRSZ: Körösfői László nem érti a vádakat

2004.03.11. 21:49
Címkék
Körösfői László, az MRSZ elnöke meglepve olvasta lapunkban a szerdai, "Csak úgy nem adnak" című cikket, ugyanis nem érti miért nyilatkozta Elbert Gábor, az NSSZ főtitkára, hogy nem tudta elérni őt: "Az igaz, hogy amikor először telefonált, én éppen egy tévéinterjút adtam – kezdte Körösfői –, így érthető, hogy kikapcsoltam a mobiltelefonomat. Csakhogy mikor végeztem, és megtudtam, hogy keresett, azonnal próbáltam visszahívni, legalább három órán keresztül kísérleteztem, de nem tudtam beszélni vele." Az elnököt megkérdeztük még arról is, miként reagál az újságban megjelent hozzászólásokra: "Bíráltak minket, hogy miért tettük hétköznapra a BorsodChem-Magyar Kupa döntőjét, nos erre annyit tudok mondani, mi nagyban függünk a tévéközvetítésektől, így ígyekszünk olyan időpontot találni, amely megfelel a televíziónak is. A másik dologgal kapcsolatban, nevezetesen, hogy a válogatottak nincsenek sehol, emlékeztetném az olvasókat, hogy a magyar nemzeti csapat 2001-ben kijutott a tizenkettes Eb-döntőre, valamint az ifi lányok is részt vettek a legutóbbi vébén."
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
6 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
6 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
6 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
6 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
6 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
7 órája

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
8 órája