Lékó Péter Monte-Carlóban

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.03.19. 20:04
Címkék
Az elkövetkező két hétben a monte-carlói Grand Hotelben ülnek asztalhoz a világ legjobb sakkozói, szombattól ugyanis a hercegségben rendezik meg a 13. Amber vak- és rapidversenyt. A 193 250 euró díjalapú tornán a világranglista első 15 helyezettje közül tíz versenyző szerepel majd, köztük lesz természetesen a magyar Lékó Péter is, aki a negyedik helyen áll a rangsorban. A viadal különlegessége, hogy a résztvevők egy-egy rapid-, illetve vakpartit váltanak egymással. A játszmákban 30 perc gondolkodási idő áll a nagymesterek rendelkezésére, a vakmérkőzések során a sakkozó csak az üres táblát látja. Az először 1992-ben megrendezett verseny nagy népszerűségnek örvend a sztárok körében, ezt jelzi, hogy ezúttal 2720-as Élő-átlagú, azaz 19-es erősségű mezőny gyűlt össze, a korábbi győztesek közül csak az exvilágbajnok orosz Anatolij Karpov hiányzik. Lékó, aki jól kezdte az évet – januárban Wijk aan Zee-ben, majd februárban Linaresben is második volt – ezúttal is az esélyesek közé tartozik.
Legfrissebb hírek

Így örült a harmadik spanyol gólnak Lamine Yamal öccse a lelátón

Foci vb 2026
1 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
3 perce

Lamine Yamal lett a Spanyolország–Ausztria meccs legjobbja

Foci vb 2026
15 perce

Oyarzabal duplázott, Spanyolország simán kiejtette Ausztriát a 32 között

Foci vb 2026
43 perce

Oyarzabal újabb gólt szerzett, a spanyolok 3–0-ra győztek Ausztria ellen

Foci vb 2026
45 perce

Cseh Sándor: A hajunknál fogva rángattuk ki magunkat

Vízilabda
1 órája

Számos magyar játékvezető kap lehetőséget a nemzetközi porondon a következő hetekben

Bajnokok Ligája
1 órája

Pedro Porro kettőre növelte a spanyolok előnyét

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik