Kettős francia győzelem

2004.03.25. 23:06
Címkék
A visszavágónak kétgólos előnnyel nekivágó Bordeaux nem kockáztatta meg Feindouno szerepeltetését, az FC Bruges együttesénél "összefércelték" Simonst, talán ebből is lemérhető, melyik csapat milyen szellemben vágott neki a találkozónak.
A franciák abszolút magabiztosak voltak, a belgák inkább erőlködtek, és ez érződött is az első negyedóra történésein. Miközben a vendégeknek tudatos akciók végén is sikerült helyzetbe kerülniük – Celades, majd Riera lövése tévesztett célt –, addig a Bruges inkább véletlenül került a kapu elé. Az más lapra tartozik, hogy például egy Jurietti, Lange párharc után egy "könnyű sípú" játékvezető akár tizenegyest is adhatott volna, illetve picivel később ha Lange passz helyett lő, talán középkezdéshez készülődhettek volna a vendégek.Komoly aggodalomra viszont a későbbiekben sem volt okuk, a korábban a Debrecent búcsúztató belga együttes tehetetlen támadójátékára jó példa, hogy igazi helyzetet mindössze egyet tudott kidolgozni, azt is a 45. percben, de az akció végén Saeternes mellélőtt.A második félidőben a Sollied-gárda elővette az összesítésben hátrányban lévő csapatok utolsó fegyverét, az ívelgetést, Ramé kapus repkedett is becsülettel a levegőben, de legfeljebb bizonytalansága akadt, hibája nem. A bruges-i védelem viszont bakizott egy végzeteset, a 85. percben rosszul alkalmazta a lescsapdát, Samah ezt kihasználta, és egészen a kapuig robogott. Becsapta a kimozduló Verlindent, és bár a lövés előtt majdnem elcsúszott, azért a hálóba továbbított, kettős győzelemhez segítve ezzel együttesét.FC Bruges (belga)–Bordeaux (francia) 0–1 (0–0)
Bruges, 27 000 néző
V: De Santis (olasz). G: Samah (85.)
FC BRUGES: Verlinden – Clément, De Cock, Rozehnal, Simons, P. Van der Heyden, Blondel (Gvozdenovics, 67.), Lange (Víctor, 67.), Saeternes, Smolders, Verheyen
BORDEAUX: Ramé – Caneira, Jemmali, Jurietti, Planus, Celades, Eduardo Costa (Paulo Miranda, 68.), Mavuba, Riera (Bruno Basto, 87.), Samah, Francia
Továbbjutott: a Bordeaux, 4–1-gyel

NSO-összeállítás:
UEFA-kupa 2004-2005
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
5 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
5 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
5 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
6 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
6 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
6 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
6 órája