Kétszázötmilliót kapnak az egyesületek

2004.04.06. 22:26
Címkék
Összesen 205 millió forintot fordít a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium sportegyesületek működési és műhelytámogatására. A pénz felosztására a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) tett javaslatot azután, hogy egyeztetett a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a Nemzeti Sportszövetséggel. A javaslatot Gyurcsány Ferenc miniszter változtatás nélkül jóváhagyta. A működési támogatás – amely az új sporttörvény alapján közvetlenül is adható a központi költségvetésből – összesen 45 millió forintot tesz ki. A nemzetközi eredményesség és az olimpiai felkészítésben legeredményesebb 12 egyesület (Szombathelyi Haladás, Bp. Honvéd, Bp. Spartacus, BVSC, MTK, Vasas SC, UTE, BSE, Nyíregyházi VSC, Paksi ASE, Csepel Birkózó Club és Csepel Kajak-kenu Egyesület) részesül ebből. A műhelytámogatás 160 millió forint, amely két részből áll. A SOSZ elnöksége által elfogadott egyesületi rangsor alapján normatív módon 100 szakosztály összesen 125 millió forinthoz jut. A fennmaradó 35 milliót a versenyeredmények, az utánpótlás színvonala és infrastrukturális helyzete, valamint az olimpiai esélyek alapján osztják el.
Legfrissebb hírek

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
18 perce

Hollósy László: A mi szakmánkban több az eszkimó, mint a fóka

Röplabda
18 perce

Gulácsi Péter újra edzésbe állt a Villarrealnál

Légiósok
35 perce

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
56 perce

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
1 órája

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

„Olyan ember vagyok, aki nagyon jól érzi magát otthon” – Fazekas Nándor 50 éves

Képes Sport
1 órája

„Semmi nem ér többet a családom jólléténél” – meccs közben rabolták ki Antony otthonát

Bajnokok Ligája
1 órája