A kapitány Király és Berki mellett döntött

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2004.04.07. 22:24
Címkék
Szerdán kihirdették a jövő hét csütörtökön kezdődő ljubljanai Európa-bajnokságra utazó magyar férfikeretet. A felnőtteknél a válogatók alapján Gál Róbert, Fekete Levente és Detrői Zoltán már kivívta az indulási jogot, rajtuk kívül még két versenyzőt kellett megneveznie az újdonsült szövetségi kapitánynak, Fazakas Csabának.
A szakember bejelentette: a hét végi riói Világkupa-versenyen lólengésben győztes Berki Krisztián és Király Levente mellett tette le a voksát, s míg előbbi szereplése az eredménye tekintetében talán megkérdőjelezhetetlen, utóbbi indulásához elkél némi magyarázat."Két versenyző, vagyis Király Roland és Hetrovics Marcell indítása okozott némi fejtörést – mondta a kapitány –, ám végül Rolandot választottam, hiszen a csapateredmény szempontjából rengeteget számít, hogy gyűrűn mennyire erős. Három verseny alapján három szer, vagyis a talaj, a gyűrű és az ugrás eredményeit vetettem öszsze, és míg a kijevi nemzetközin még jobb volt Marcell, addig a maribori viadalon és az utolsó válogatóversenyen Roland ért el magasabb pontszámot. A gyűrűnek köszönhetően Király kerek egy ponttal tud többet segíteni a csapaton, mint Hetrovics."Puskás Jenő is kijelölte az ifjúsági csapatot, amelyből a legjobb eredményt feltehetően Hídvégi Vid szolgáltatja majd.Az Eb-csapat. Felnőttek: Gál Róbert, Detrői Zoltán, Fekete Levente, Berki Krisztián, Király Roland. Ifjúságiak: Rácz Attila, Hídvégi Vid, Horváth Dávid, Kopacz Dávid, Bernát GyulaRomán nemzetközi bajnokság, Ploiesti

Férfiak. Egyéni összetett: 1. Marian Dragulescu (román) 56.700, 2. Suciu (román) 56.550, 3. Andergassen (német) 55.225, …7. Hetrovics Marcell (magyar) 52.550. Szerenkénti döntők. Talaj: 1. Dragulescu 9.750, 2. Bouallegue (tunéziai) 9.587, 3. Popescu (román) 9.500, …6. Hetrovics 8.725. Lólengés: 1. Marius Urzica (román) 9.787, 2. Suciu 9.725, 3. Tu Vej (kínai) 9.675, …7. Hetrovics 8.100. Gyűrű: 1. Matteo Mornadi (olasz) 9.687, 2. Popescu 9.562, 3. Andergassen 9.475, …8. Hetrovics 8.325. Korlát: 1. José Luís Fuentes (venezuelai) 9.350, 2. Potra (román) 9.325, 3. Hetrovics 9.150. Nyújtó: 1. Dragulescu 9.587, 2. Markov (bolgár) 9.100, 3. Fuentes 8.975, …8. Hetrovics 7.900. Nők. Egyéni összetett: 1. Catalina Ponor (román) és Alexandra Eremia (román) 37.950-37.950, 3. Kuo Li (kínai) 35.050, …5. Gál Kitti (magyar) 34.150. Szerenkénti döntők. Ugrás: 1. Monica Rosu (román) 9.599, 2. Sofronie (román) 9.350, 3. Gonzales (kubai) 9.150, …8. Gál K. 8.487. Felemás korlát: 1. Daniela Sofronie 9.662, 2. Eremia 8.850, 3. Cavalli (olasz) 8.825, …8. Gál K. 6.300. Gerenda: 1. Ponor és Eremia 9.762-9.762, 3. Tankuseva (bolgár) 7.987, …6. Gál K. 7.587. Talaj: 1. Ponor 9.675, 2. Rosu 9.600, 3. Gonzales 9.350, …6. Gál K. 8.800
Legfrissebb hírek

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
19 perce

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
19 perce

Lovassy Rómeó elődöntőbe jutott a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
28 perce

Gerebics Roland lett a koronglövők új szakágvezetője – hivatalos

Egyéb egyéni
46 perce

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
1 órája

Mindenki Littler ellen – rajtol a darts Premier League 22. idénye

Egyéb egyéni
1 órája

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik