Szenved a királyi gárda

SZ. N. T.SZ. N. T.
2004.04.12. 07:39
Címkék
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a vendégcsapatok hétvégéjét rendezték a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. A 10 lejátszott mérkőzésből hat a vendégek győzelmével ért véget, és két döntetlenre is jók voltak a házon kívül játszó csapatok.
A találkozók közül az élre a Real Madrid csúfos hazai veresége kívánkozik, a királyi gárda nem tudta feledtetni a hétközi Bajnokok Ligája-búcsút, és kellemetlen zakóba szaladt bele az Osasuna ellenében a forduló záró mérkőzésén. Így Beckhamék át is kellett, hogy adják a tabella első helyét az ezúttal Zaragozában győztes Valenciának. A szerdai BL-játéknap meglepetését szolgáltató Deportivo La Coruna ezúttal is megörvendeztette szurkolóit, miután a középmezőnyhöz tartozó Villareal otthonából elhozta mindhárom pontot. A harmadik helyért folyó versenyfutásban így továbbra is egy pont a Depor előnye a Barcelonával szemben. A katalánok a hétvégén a Valladolidot intézték el – talán mondani sem kell – idegenben, a teljesítmény azért is különösen értékes, mert Ronaldinhót az 54. percben kiállította a játékvezető. Persze akkor már 2–0-ra vezetett a Barca, többek között a brazil klasszis góljával.

Primera División
32. forduló: Real Madrid–Osasuna 0-3
(Valdo 2., Pablo Garcia 44., Moha 61.), Zaragoza–Valencia 0-1 (Angulo 70.), Racing Santander–Athletic Bilbao 1-2 (Guerrero 76., ill. Iraola 40., Yeste 92.), Villarreal–Deportivo 0-2 (Pandiani 38., Tristan 90.), Espanyol–Albacete 1-1 (Rodriguez 70., ill. Redondo 21.), Real Sociedad–Murcia 2-0 (Nihat 65., 88.), Betis–Mallorca 0-2 (Eto’o 14., Perera 51.), Celta Vigo–Sevilla 0-0, Málaga–Atlético Madrid 3-1 (Leko 31., Alonso 45., 50., ill. Nano 45.), Valladolid–Barcelona 1-3 (Oscar 65., ill. Saviola 2., Ronaldinho 31., Iniesta 84.)


Szavazás

Ki nyeri a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
2 perce

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
24 perce

„Olyan ember vagyok, aki nagyon jól érzi magát otthon” – Fazekas Nándor 50 éves

Képes Sport
27 perce

„Semmi nem ér többet a családom jólléténél” – meccs közben rabolták ki Antony otthonát

Bajnokok Ligája
49 perce

Mocsi Attila dicsősége: száz meccs Rizében!

Légiósok
51 perce

Népsport: a nyolcezres csúcsok királya

Népsport
58 perce

Futófesztivál és futóturizmus Budapesten – pozitív egészségi és gazdasági hatásokkal

Atlétika
1 órája

Cáfolta válogatott szélsője távozását a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
1 órája