Bitter történelmet írt

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2004.04.13. 20:33
Címkék
Bitter Sándor csapata a kilencedik helyet szerezte meg az endurance- vb nyitó futamán, ami minden idők legjobb magyar endurance-vb helyezése.
Bitter sérülten is remekelt
Bitter sérülten is remekelt
Bitter sérülten is remekelt
Bitter sérülten is remekelt
Bitter sérülten is remekelt
Bitter sérülten is remekelt
Pedig a múlt hét végi Le Mans-i viadal után (amelyet csapata hibájából adott fel a magyar) semmi nem utalt arra, hogy Bitter pontot szerez Assenben.
A francia viadal történései miatt nem beszélt a csapatfőnökével, ráadásul egyre jobban fájtak a törött bordái, amelyek még Amerikában sérültek meg. Ehhez jött még, hogy az új motor Assenra sem készült el, ami azt jelentette, hogy a csapat egy tavalyi, tuning nélküli utcai motorblokkal volt kénytelen nekivágni az idénynyitónak. Ez azonban egyáltalán nem látszott az Innodrom Racing triójának teljesítményén.
A csapat Le Mans óta lecserélt szerelői precíz munkát végeztek, a svájci Niggi Schmassmann a legjobb 500-as vb-versenyeit idézően húzta a gázt, Bitter pedig pályafutása egyik bravúrját mutatta be, hiszen törött bordákkal, szegycsonttal és szárkapocscsonttal is képes volt arra, hogy a hollandiai hidegben (5 Celsius-fok) remek időeredményeket érjen el.
"Le Mans után letörtem, most azonban fel vagyok dobva. A mezőny többi tagjától eltérően én most jártam először a motorozás Mekkájában, így a kilencedik hely engem is váratlanul ért. A siker újra magabiztossá tett, egy jó motorral akár a legjobbakkal is felvehetem a versenyt" – mondta Bitter, akinek a csapata megígérte, hogy a Kínai GP-re biztosan kész lesz az új szuperbike-motor.

Asseni 500 kilométeres
Az élcsoport:
1. Philippe, Four, Lagrive (francia, Suzuki) 3:01:29 óra, 2. D. Checa, Costes, Gimbert (spanyol, francia, francia, Yamaha) 18.397 mp h., 3. Giabbani, Jond, Duterne (francia, Yamaha) 3 k h., …9. Bitter Sándor, Schmassmann, Albrecht (magyar, svájci, német, Suzuki) 7 k h.
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
3 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
3 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
4 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
4 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
4 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
4 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
4 órája