Bodrogi két helyet javított

2004.04.13. 22:30
Címkék
Bodrogi László (képünkön) az elmúlt héten összesen tíz pontot szerzett, és ezzel két helyet javított a világranglistán, Magyarország azonban továbbra is csaknem százpontos hátrányban van az olimpiai kvótákért zajló küzdelemben.
Nem sikerült pontokat szereznie Rohtmer Balázsnak, a Miche magyar profija a Lombard hét utolsó szakaszán feladta a versenyt. Rohtmer csütörtöktől a Giro d’Abruzzón próbál javítani.

Armstrong felhívása a Remény Túrájára

A sorozatban a hatodik Tour de France-győzelméért hajtó Lance Armstrong szeretné, ha minél többen vennének részt a rákellenes küzdelem jegyében szerveződő októberi Remény Túrája elnevezésű próbatételen. Az amerikai világsztár – aki maga is súlyos rákbeteg volt, de sikerült legyőznie a veszedelmes kórt – felhívással fordult a sportág kedvelőihez, hogy aki tud, legalább 160 kilométer erejéig csatlakozzon a Los Angelesből a fővárosba, Washingtonba tartó váltóhoz. Az országot átszelő túra nem könnyű, hiszen az össztáv 5150 kilométer.
A karaván célja, hogy kilenc nap alatt végighaladjon az útvonalon. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
3 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
3 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
3 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
3 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
4 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
4 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
4 órája