Ha egyszer beindul (a) Bolt…

2004.04.13. 20:39
Címkék
Bermudán világra szóló eredményt ért el a mindössze 17 esztendős Usain Bolt.
A jamaicaiak reménységétől persze megszokhattuk már a korosztályos világrekordokat, a mostani azonban igazán különleges. Hiszen 200 méteren 19.93 másodpercet repesztett! Vagyis négy hónappal az athéni olimpia nyitóünnepsége előtt olyan eredményt ért el, amellyel a korábbi ötkarikás játékokon az 1968-as mexikóvárosi verseny óta – amikor is Tommie Smith 19.83-mal ért célba – ötször lehetett volna nyerni, a dobogóra pedig az atlantai aranyolimpiát leszámítva mindig felfért volna. Bermudán a csípős hidegben legalább a szél Bolt kezére játszott, ugyanis a szinte ideális, 1.4 méteres másodpercenkénti löket éppen hátulról jött. A 18. születésnapját augusztus 21-én ünneplő futó ezzel az athéni olimpia egyik legnagyobb esélyese lett. Ráadásul jól viseli az esélyességet, hiszen korábbi három világversenyét megnyerte, méghozzá kettőt korosztályos világcsúccsal. Igaz, ezek ifjúsági, és juniorversenyek voltak. A felnőttek között még nem brillírozott, Athénban viszont eljöhet a 196 centiméteres, 75 kilós fiú ideje.
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
3 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
3 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
3 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
3 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
4 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
4 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
4 órája