Bajnok a Celtic!

G. P.G. P.
2004.04.18. 23:52
Címkék
A Kilmarnock elleni 10-s idegenbeli győzelemmel négy év alatt harmadszor lett bajnok a Celtic.
A csapat az egész idényben ellenállhatatlanul futballozott, még mindig veretlen a ligában (csupán három alkalommal veszített pontot), így aztán nem meglepő, hogy a zöld-fehér szurkolók öt fordulóval a vége előtt máris ünnepelhetik kedvenceik 39. címét. Mégpedig ugyanazon a pályán, ahol tavaly elbukták az aranyérmet.Martin O’Neill vezetőedző vagy nagyon megorrolt néhány játékosára a Villarreal elleni UEFA-kupa-kudarc miatt, vagy meg akarta ajándékozni az utóbbi időben kevés lehetőséget kapó tapasztaltabbakat a bajnoki cím ünneplésének élményével. Kihagyta ugyanis David Marshallt, Liam Millert és Joos Valgaerent, a helyükre pedig Rab Douglast, Johan Mjällbyt és Paul Lambertet állította. A láthatóan fáradt, de így is fölényben kezdő Celtic az első negyedórában kapufát lőtt, Stanislav Varga révén, utána viszont csak szerencsével úszta meg a gólt. Kris Boyd éles szögből suhintott a hosszú sarokba, a bíró azonban úgy ítélte meg, hogy előzőleg Eric Sikora szabálytalanságot követett el Bobo Balde ellen. A Kilmarnock kapusa, Colin Meldrum remekül védett, de ő sem segíthetett a 32. percben, midőn a bolgár középályás, Szti-lian Petrov okos gurítással értékesítette Henrik Larsson átadását.Ha a "kelták" a hátralévő öszszecsapásokon sem kapnak ki, 1899 óta először fordul elő Skóciában, hogy valamelyik együttes a teljes idény során "érintetlen" marad (az akkori bravúr a nagy rivális Rangers nevéhez fűződik). Emellett a Celtic-futballistáknak van még miért küzdeniük: május 22-én a Dunfermline Athletic vagy a másodosztályú Inverness Caledonian Thistle ellen szerepelnek az FA-kupa döntőjében, egy hazai dupla reményében. ---- E ---- S
Legfrissebb hírek

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
12 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
8 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
8 órája