Győrbíró is mehet Athénba

Cs. B.Cs. B.
2004.04.18. 23:06
Címkék
Nagy reményekkel vágott neki négy magyar versenyzőnk a cesmei Mistral-világbajnokságnak, hiszen az öt kiadó olimpiai helyre velük együtt hat nemzet lányai ácsingóztak, azaz tudták, hoppon mindössze egy ország marad.
Nos a vesztes ezúttal Oroszország lett, a mieink Győrbíró Lívia révén másodikként kvalifikálták magukat az athéni nyári játékokra. A sorrend egyébként a következőként alakult: Győrbíró előtt a tunéziai, mögötte a mexikói, ciprusi, Porto Ricó-i versenyző futott be.
Legjobb magyar indulónk egyébként a 59 résztvevőt számláló mezőnyben a 45. lett, Gádorfalvi Luca az 51., Detre Diána az 53., míg Bárány Judit a 59. helyen végzett.
Mindamellett a Magyar Szörfszövetség tavaly novemberi határozata szerint még korántsem biztos, hogy Győrbíró képviseli majd színeinket az ötkarikás eseményen, a Kieler Woche Eurolymp újabb válogatót jelent a lányoknak, s az összesített győztes élhet végül a lehetőséggel.
A világbajnoki cím egyébként az olasz Alessandra Sensinié lett, aki nagy fölénnyel kaparintotta meg az aranyérmet, akárcsak a francia Julien Bontemps a férfiaknál. Ez utóbbi végeredmény érdekessége, hogy a legjobb négy között három francia is helyet kapott, csupán a lengyel Przemek Miarczynski tudott beférkőzni közéjük. A két magyar szörfös közül Gádorfalvi Áron az 57., Utassy Lóránd a 89. helyen zárt. ---- E ---- M
Legfrissebb hírek

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
23 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
23 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
34 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
52 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
1 órája

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
1 órája