Trófeát szereztek 66 év után

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2004.04.18. 21:27
Címkék
Vége a 66 esztendős átoknak, immár feledhető a tavalyi döntőben bekövetkező kudarc is (14, Monaco): a Sochaux tizenegyesekkel legyőzte a Nantes-ot a Ligakupa szombat késő esti döntőjében, így több mint hat évtized után újra trófea került a vitrinbe.
"Ez a kupa kijárt ennek a generációnak, amelynek tagjai szeretik egymást, és szeretik a futballt is. Manapság nagyon ritka ez a kombináció" – szolgáltatott finom aláfestést a sikerhez Guy Lacombe edző. Eközben a másik oldal nagy generációja azon kesereg, hogy nem tudta teljessé tenni a hazai gyűjteményt – azaz a bajnoki arany és a Francia Kupa mellé nem sikerült odatenni ezt a trófeát is.
A Nantes jobban kezdett, és volt néhány helyzete azt megelőzően is, hogy Savinaud beadása után a bevetődő Pujol a hálóba tuszkolta a labdát. Az "oroszlánokat" felingerelte a bekapott gól, és kisvártatva egyenlítettek: Pedretti szabadrúgásból beívelt labdáját ketten is megcsúsztatták, és Monsoreau fejese meg is találta az utat a gólvonal mögé. A továbbiakban ismét a "kanárik" vették kézbe az irányítást, helyzetekig is jutottak, de a legnagyobbakat is elrontották – nem sokkal a hosszabbítás vége előtt például Da Rocha négy méterről lőtt az addig is kiválóan védő, ezúttal is remekül kivetődő Richert-be.
És hol voltak még a kapus nagy pillanatai! A sérülése miatt mostanában a kezdőcsapatból kiszoruló, március 20. óta nem védő Richert a tizenegyespárbajban kétszer is hárított – könynyedén megfogta például kollégája, a puha átemeléssel kísérletező Mickael Landreau "panenkás" lövését. "Nagyon összpontosítottam, és gyanús volt, hogy szokatlanul gyorsan, túlságosan határozottan fut neki a labdának" – emlékezett az egyik kulcspillanatra az "est hőse" címet elhárító Richert. "Már hetekkel ezelőtt kitaláltam, hogy ha büntetőt kell rúgnom, akkor így próbálkozom. Utólag sem bánom, bár nagyon elszomorít, hogy ezáltal részem van a vereségben" – kesergett Landreau, aki társaival a Francia Kupát még elhódíthatja az idén (az elődöntőben a PSG lesz az ellenfél).

A gólpasszt jegyzô Pedretti (jobbról a második) és a többi Sochaux-játékos így örült, hogy sikerült véget vetni a kupa nélküli idôszaknak
A gólpasszt jegyzô Pedretti (jobbról a második) és a többi Sochaux-játékos így örült, hogy sikerült véget vetni a kupa nélküli idôszaknak
A gólpasszt jegyzô Pedretti (jobbról a második) és a többi Sochaux-játékos így örült, hogy sikerült véget vetni a kupa nélküli idôszaknak
Ligakupa, döntő
Sochaux–Nantes 1–1 (1–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 5–4

Saint-Denis, 78 341 néző
V: Garibian. G: Monsoreau (19.), ill. Pujol (14.). 11-esek: Frau, Mathieu, Pagis, So. Diawara, Pedretti, ill. Quint, Yepes, Moldovan, Aramand
SOCHAUX: Richert – Raschke, So. Diawara, Flachez, Monsoreau (Lonfat, 101.), Paisley – Pedretti, Oruma (Isabey, 62.), Mathieu – Frau, Santos (Pagis, 97.)
NANTES: Landreau – Delhommeau, Gillet (Guillon, 73.), Yepes – Da Rocha, Savinaud (Quint, 116.), Berson, Faé (Yapi, 87.), Armand – Pujol, Moldovan
Legfrissebb hírek

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
24 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
24 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
35 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
53 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
1 órája

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
1 órája