Sakk: Meglepő eredmények

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2004.04.24. 22:41
Címkék
Szombaton útjára indult a Tehetség és Kurázsi nemzetközi szupertorna, az idei év egyik legrangosabb hazai eseménye.A nyitó forduló nem várt eredményeket hozott.
Horváth Ádám sötéttel adott leckét a jóval esélyesebb Ács Péternek, aki semmit sem tudott kezdeni ellenfele erélyes támadásával. Balogh Csaba is meglepő győzelmet aratott (ugyancsak sötéttel), aki, szintén másodhúzóként, a korábbi magyar bajnok Varga Zoltánt büntette meg pontatlan játékáért.A legmagasabb értékszámmal rendelkező Berkes Ferenc rém egyszerű játékot mutatott be: megvárta, míg ellenfele, Ruck Róbert hibázik, majd lecsapott a lehetőségre és megszerezte a győzelmet.Az "öregfiúk" rangadóján maratoni csatát vívott a Portisch Lajos, Sax Gyula páros. Hiába a több évtizedes ismeretség, hiába "olvassák" szinte tökéletesen a másik fél játékát, bizony nem kímélték egymást. A játszma végül, mintegy öt és fél óra után, az igazságosnak mondható döntetlennel ért véget.A következő fordulóra vasárnap kerül sor.TEHETSÉG ÉS KURÁZSI NEMZETKÖZI SZUPERTORNA (átlagértékszám: 2554, XIII-as kategória), ZALAEGERSZEG. 1. forduló: Ács Péter (magyar)–Horváth Ádám (magyar) 0:1, Portisch Lajos (magyar)–Sax Gyula (magyar) döntetlen, Ruck Róbert (magyar)–Berkes Ferenc (magyar) 0:1, Varga Zoltán (magyar)–Balogh Csaba (magyar) 0:1, Kornyejev (orosz)–Dusko (szlovén) döntetlen
Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
8 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
22 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
28 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
30 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
58 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája